1%

;

Musay Gergely 1661-ben az anyagyülekezeteket felsorolja, Bodajk is a Győr megyei gyülekezetekkel a Rába-közi esperességhez tartozik. 1669-es területi összeírás Bodajkot is a környékbeli Mór, Csókakő, Csákvár, Csabdi, Gyúró és Tordas községekkel együtt a be nem hódolt Gesztes és Tatai vár oltalma alá helyezi.

A reformációt repítő "angyalszárnyak" hamar eljuttatták a megtisztított tanokat Csákvárra is és szinte az egész falu evangélikussá lett. Ezzel együtt természetesen az egyetlen templomot is ők használták innentől kezdve egészen annak visszavételéig 1748-ig. Sajnos az akkori protestáns gyülekezetről nem sokat tudunk, csak az lett feljegyezve, hogy a török pusztításkor 1543-ban leégett tetejű templomot a protestánsok 1550-60 között betetőzték és istentiszteleti helyül használták egészen míg Gróf Esterházy Ferenc az 1712/15-ös országgyűlés határozata alapján 1748. október 11-én vissza nem vette azt igen leromlott állapotban. Bontását elkezdték és a régi alapokra építették az új templomot, melyet 1788-ban szenteltek fel.

A mai gyülekezet megalakulásának történelmét az 1760-as évekre vezetheti vissza, amikor az újratelepített faluban - annak ellenére, hogy az Esterházy család elsősorban katolikusokat várt - mégis megtelepedik egy-két ágostai hitvallású evangélikus család is.

Egy 1837-es egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint kb. 1760 körül települtek evangélikus családok ide. Valószínűsíthető a már korábban helvét hitvallást elfogadók között is voltak evangélikusok. Egy ideig házi istentiszteletek tartása által gyakorolták hitüket. Mint edénykereskedők némelyek más faluban hallgatták az istentiszteletet, némelyek pedig az akkori református gyülekezetbe jártak.

Később 24 párra szaporodott a számuk, létszámra pedig 142-en lettek. 1788-ban elhatározták, hogy fíliaként Oroszlányhoz csatlakoznak. Szerződést is kötöttek az Oroszlányi lelkésszel és gyülekezettel. Szepesi Mihály volt ekkor az Oroszlányi lelkész. 1789-ben mindjárt kérték az uraságtól, hogy egy zsellérházat vegyenek és azt kijavíthassák, hogy iskolamestert állíthassanak. A templomnak való helyet az uraság a kastélydombnak nevezett helyen jelölte ki számukra, de több oknál fogva nem fogadták el. 1791. június 2-án 70 pengő forinton vették meg a mostani fundust. Mivel ezen a helyen csak egy szobából álló lakás volt , a templom elkészültéig a pajtában tartották az istentiszteletet. 1792-ben megépítették az első templomot, mely kőből, fagerendás nádfödéllel készült, az iskola udvarának nyugati részén. Ezt a templomot 1792. november 1-én fel is szentelték Perlaky Dávid és Szepessy Mihály esperesek, Breskovics Imre bokodi és Szikora Pál tordasi lelkészek jelenlétében. Lelkésze akkor még nem volt a gyülekezetnek, az oroszlányi lelkész járt ide. Iskolamesternek Németh Mihályt állították be, aki 1793-ig tanított. Utána hat évig Záborszky Sámuel, majd Zdenkovics Márton és Szentpéteri istván 2-2 évig, aztán Németh Mihály 4 évig és 1 évig újból Zdenkivics Márton lett a tanító. A gyülekezet 1808-ban vált el Oroszlánytól, anyaegyház lett és "oskolamester" helyett "rendszerint való prédikátort" kapott az egyházközség Liptay András személyében, aki a gyermekeket is tanította. Szép fejlődésnek indult a gyülekezet, Holéczy Mihály 1824-29-ig tartó lelkészsége idején. 1830-ban Karsay János lett a lelkész, akinek lelkészsége idején sok nehézsége volt a gyülekezetnek. 1832-ben kőfallal kerítették be a parókiális házat, a templom elé tornyot építettek, és két kisebb harangot szereztek bele. 1834-ben a nádtető helyett fazsindely került a templomtetőre. Egyes gyülekezeti tagok sok és nagy áldozatot hoztak. Egy úrvacsorai kelyhet is ajándékoztak ebben az évben boroskancsóval és ostyatartóval. 1849-ben ideiglenes tanítói állást is szervezett a gyülekezet. Smidt Mihály későbbi bokodi lelkész esperest fogadták tanítóul, akinek 48-as cselekedetei miatt kellet ideiglenesen elhagyni a lelkészi pályát. Őt házról-házra járva élelmezte a gyülekezet, és bérelt szálláson lakott. 1860-ban a régi silány földek helyett 11kh 1236 öl földet adtak tagosítás alkalmával a Táligeti dűlőben egy tagban. Ezidőben a Gusztáv Adolf egyesülettől900 forint segélyt kaptak, és ebből egy fertály földet (12 hold) vett a gyülekezet a tanítói állás rendszeresítése céljából.

A gyülekezet tagjaiban megfogyatkozott, és anyagilag is elerőtlenedett. Épületei leromlottak. 1863-ban a templom egyik fala is kidőlt. Emiatt az istentiszteleteket 7 évig a kicsiny és nedves iskolában tartották. 1866-ban a lelkész és a gyülekezet szembe került. Ezért a lelkész lemondott hivataláról, és a gyülekezet haláláig 80 forint nyugdíjban részesítette. Ezután Tóth Sándor adminisztrátorként került a gyülekezetbe. Őt három év múlva a gyömörei gyülekezet megválasztotta lelkészének. Az utód Fadgyas Sándor adminisztrátor lett, akit a tési gyülekezet hívott meg hamarosan lelkészéül. Végül Csengey Vilmos lelkészsége idején felépült a templom Resenbach tatai építőmester munkája és tervei alapján 6200 Ft-on. 1870 november 20-án Smidt Mihály bokodi esperes-lelkész szentelte fel. Hamarosan az egyik harangot is újra kellett önteni 442 Ft-ért.

1879 március 30-án Csengey Vilmos meghalt, és az akkori segédlelkész Zsakó János lett az utóda. A kis gyülekezeten a templomépítés után 3000 Ft-nyi adósság maradt. A tanítói lakás is romos volt. 1890-ben nagy adakozás és erőfeszítés árán felépült az új iskola és a lelkészlak egy fedél alatt. A lelkész közben Ösküre választották meg. Balogh István és Madár Dezső adminisztrálkodása után 1892-ben Kövessy Béla lett a lelkész A fent leírtak mellett Kövesy tisztelendő úr 31 éves szolgálata bővelkedett nehézségekben is. Az iskola működése kis létszáma miatt kérdésessé vált, nehéz volt ismét tanítót beállítani. Akik ebben az időben tanítói hivatal vállalnak szinte egyből keresték a jobb szolgálati helyeket, a jobb anyagi megbecsülést, így a tanítás színvonala erősen romlott. Előfordult, hogy a tanulók tudatlansága miatt a vizsgát sem tudták megtartani.

1902-ben újra vásároltak tanítói lakást és ezzel egy kicsit rendeződött a tanítás helyzete is. A gyülekezet nehéz anyagi körülményei megrontották a viszonyt a lelkész és egy-két hangadó között, akik különböző vádakkal illették őt és mikor vélt igazukat nem kapták meg sem az esperestől, sem a püspöktől, a lelkészt zaklatták, hogy részükre - 14-en voltak - kitérési, illetve más felekezethez az áttérési igazolást adja ki, ám ő ezt megtagadta. Ekkor a lelkész feleségét kezdték zaklatni, aki ezeken annyira elkeseredett, hogy két lányával együtt a rokonokhoz költözött, hátrahagyva férjét és fiát Az ezt követő békeidőkben Dr. Csengődi Lajos és Horin Kálmán rövid itt tartózkodása után Csővári Dezső lelkész hároméves szolgálata következett, kinek munkáját nagymértékben segítette a gyülekezethez tartozó akkori értelmiség egy-két tagja: Selmeczi Miklós gyártulajdonos a gyülekezet akkori felügyelője, Lándori Dr. Kéler Zoltán kerületi felügyelő a csákvári gyülekezet volt felügyelője, örökös tiszteletbeli tagja, Paulini Béla uradalmi jószágigazgató presbiter, Dr. Paulini Géza orvos, Dr. Farkas Jenő és Dr. Mayer Vilmos szintén orvosok.

Még Horin Kálmán rövid ittlétéről írja később Csővári naplójában: "Dr. Csengődi Lajos eltávozása után Horin Kálmán Pesti segédlelkészt hívta meg a gyülekezet lelkészének. Amint értesültem Horin nem érezte jól magát, a hívek büszkének tartották és nem szerették őt. Szabó József gondnokkal kemény összetűzése volt. Horin osztálytársam volt, tehát én őt jól ismerem. Magába zárkózott természetű volt és amiatt tartották büszkének. Nagy képességű, igazságszerető komoly papi ember volt Horin Kálmán. Benne annyiban volt hiba, hogy nem értette meg a hívek gondolkozásmódját. A dunántúli magyar büszke, rátarti, ez jellemzi a csákvári evangélikusokat is. Ha az ember parancsolgatni akar nekik és korholja hibáikat, akkor felbőszülnek, de ha lelkükhöz tud férni, szép szóval írtja hibájukat, akkor olyanok, mint a kezes bárányok és mindent még az ingüket is odaadnák lelkészüknek. Horin ezt a hangot nem találta el és emiatt mély szakadék választotta el híveitől. Ezért 1927 január havában elment Szarvasra vallástanárnak. Ő is örült és a hívek is."

Csővári tisztelendő lelkészi naplójából még kitűnik, hogy idejét jórészt két dolog töltötte ki: harc a pápistákkal (a legnagyobb jóakarattal sem lehet ökumenikus beállítottságúnak mondani az általa leírt dolgok kapcsán). Egy temetés kapcsán írja, amikor Farkas Vince őrnagyot, a koronaőrség parancsnokát, huszárkapitányt temeti: "A temetésen ismét diadalmaskodott a pápistákon a lutheránusok felsőbbsége". Egy más helyen summásan jegyzi fel a következőket:

"A községben nagy a pápista nyomás. Egy jezsuita szellemben nevelt plébános a papjuk, aki folyton ellenünk hangolja híveit. Az intelligencia nagy része még a jegyzők is a butaságig bigottak és a plébános csuhahordozói és emellett gerinctelenek. Igen résen kell lenni és keményen harcolni a pápista butaság és elnyomás ellen. Roppant vigyázok a fiatalokra, hogy vagy tiszta házasságot kössenek, vagy reverzálist adjanak javunkra. Ha kell készülő házasságokat robbantok szét, ha látom evangélikus érdekeink veszélyeztetését. Ide harcos pap kell, különben szétszéled a nyáj. A gyermekekben bigott hitet nevelek, hogy egykor erős oszlopai legyenek ennek a kis egyháznak."

A másik harcvonal a hívek békééért folyt: "Mellesleg a papjáért megtesz mindent ez a nép és mégis gőgös büszkeségük, mellyel egymást marják, sokszor elveszik kedvemet és elvágyakozom innen. Sok-sok esztendő kell még, mely le tudja törni gőgös irigységüket, amit csak szeretettel és kitartással tud elkövetni a lelkész."

Róla még feljegyezendő, hogy híveit korholással is pásztorolta. Írásban rögzítette a templomba nem járók nevét és ennek okát, ha volt. Az ő idejében indulnak újra a hétközi alkalmak, a keddi, pénteki istentiszteletek, a reggeli könyörgések és télen a református gyülekezettel közös esti sorozatok.

Az 1929-es év nemcsak a gyülekezetnek, de a községnek is jeles esztendő volt. Csővári Dezső lelkes irodalombarátként a református és katolikus fiatalok bevonásával betanította az ifjúsággal Paulini Béla és Harsányi Zsolt által írt és Kodály Zoltán által megzenésített daljátékot, a Háry Jánost. Földműves nép eleddig még ilyenre nem vállalkozott. Írja a korabeli sajtó. Nemcsak vállalkoztak, hanem nagy sikert is arattak, mikor előadták Bozori Endre vendéglőjének színpadán húsvét vasárnap a művet. Többször kellett megismételni a szerzők Kodály az Operaház társulata, a Nemzeti színház igazgatója és több más jeles személy előtt. Július 23-án a rádió közvetítette Csákvárról ezt a remek színművet. A fiatalok a darabbal országjárásra indultak Budapest, Székesfehérvár, Szentes, Nagykörös, Mezőtúr és még sok más helyen mutatták be. Csővári az események értékelésénél nem tud kibújni lutheránus bőréből. Naplójában így ír év végén ezekről az eseményekről:

"Ezzel ismét megmutattuk a világnak evangélikus fiataljaink szellemi felsőbbségét. A katolikus intelligencia jórészt távol tartotta magát tőlünk és meg sem nézték a darabot, mert írója és rendezője evangélikus volt. Sőt! A katolikus esperes plébános Szabó Jenő még rádióján sem hallgatta meg! Kérdem én: Quovadis magyar katolikus papság?"

1931-ben ismét egy hosszabb időszak veszi kezdetét a gyülekezetben Furia Zoltán lelkészségével.
1933-ban aktív politizálásba kezd, melynek később súlyos következményei lesznek a gyülekezetre nézve. Ebben az időben történik először, hogy együttes presbiteri ülést tartanak a református elöljárósággal, kiknek vezetője Papp Ákos lelkész baráti viszonyban áll Furia tisztelendővel. Az új iskolába félvén a férfi tanító besorozásától egy lányt Zsurkai Klárát neveznek ki, aki szüleivel be is költözik a tanítói házba. Későbbiekben igazolódott be a gyülekezet jó választása, amikor egy év után a megyei tanügyi vizitáció megállapítja, hogy a csákvári evangélikus iskola a megye első három iskolája között szerepel a tanulók felkészültsége tekintetében.

Emellett Zsurkai Klára nemcsak képzett tanár volt, hanem a későbbi nehéz időkben a pap nélkül maradt gyülekezet lelkipásztora is volt. Így történt ez a háború alatt is. Az orosz csapatok bejövetele előtt Furia lelkész, - félvén, hogy nyilas múltja miatt őt az oroszok felelősségre vonják - elhagyta a paplakot és Csákvárt hiába könyörögtek a hívek és a gondnokok, hogy maradjon, mert ha lakatlan marad az épület, arra teljes pusztulás vár. Ez be is következett, mert 1944 telén több hónapig itt állt a front és a parókia, valamint a templom teljesen ki lett fosztva. Ajtók ablakok tokostól, padlózat az orgona, a papi pad és minden ami éghető és mozdítva volt az a megszállók martalékává lett. Ugyanettől a két másik felekezet lakott parókiája megmenekült.

A háború elmúltával a püspök Makovinyi Pál helyettest küldi a gyülekezetbe, akit nagy nehézséggel sorkoszton tudott csak a gyülekezet eltartani. A gyülekezet felügyelő nélkül maradt, a gondnok pedig Székesfehérváron ül börtönben több hónapig, mivel a lelkész annak idején nemcsak maga lépett a nyilas pártba, hanem vitte a gyülekezet vezetőségét is magával. A gondnok a hazatérés után az elöljárósággal egyetértésben folyamodványt ír a püspökhöz több tárgyban, többek között, hogy a gyülekezetet elhagyó pásztor követeli elmaradt járandóságát, melyet nemcsak méltánytalannak tartanak, hanem kifizetni sem tudnának, mivel nem kért segédlelkészt sem tudják eltartani. A gyülekezeti tagoknak a saját fenntartásuk is nagy nehézséget okoz. Ezen anyagi nehézségek ellenére első ténykedésként az iskolát indítják újra, és amíg a templomot és a parókiát nem tudják rendbe hozni a háborús sérülésektől, addig az istentiszteleteiket is ismét itt tartják. 1948 májusában kirendelt Polonyi Zoltán ilyen helyzetbe érkezett. Ennek előtte Mátis István helyettes után és Polonyi előtt 7 hónapig a lelkész nélkül maradt gyülekezetet az odaadóan hűséges Zsurkai Klára tanítónő pásztorolta. Tartotta az istentiszteleteket, tanított, ha kellett temetett, pásztorolt. A fiatal, nőtlen Polonyi Zoltán nagy energiával látott az újjáépítéshez és próbálta az anyagiak elé helyezni a lelki újjáépítést. Evangelizációs sorozatokat szervezett 1948-ban Tarjányi Gyula, 1949-ben Görög Tibor, 1952-ben Sulek Tibor tartottak sorozatot Csákváron. Ezeken főleg az ifjúság aktivizálta magát, rájuk gyakoroltak nagy hatást az igehirdetők. Ennek következményeként kerül az Aranykönyvbe, hogy a fiatalság minden olyan szolgálatot felvállalt, melyet addig fizetett egyházfi végzett.

A kántorizálástól kezdve a harangozáson keresztül egymás után állnak be az ifjak a gyülekezeti munkába. Ezekben az években a szórványgondozás is felerősödik és a lelkésszel a gyermekmunkát végző Mészáros Pál is sokat tesz a szórványban élők lelki épüléséért. Ezekben az években hosszas eljárás után rendeződik a még mindig függőben lévő Furia tisztelendő ügye, aki végül a nyugdíjazást választja, így Polonyi tisztelendőt beiktathatják hivatalába. Míg egy 1952 decemberében végzett vizitáció a gyülekezet életképességéről számol be, 1960-ban már a gyülekezet felkerül az összevonandó egyházközségek listájára. Polonyi elmenetele előtt ezt írja lelkészi naplójába: "A gyülekezet egy részében erősödik az élni akarás, a nagyobb rész azonban kezd közömbössé válni. Nem sok biztató jel van arra, hogy a gyülekezet hamarosan felemelkedhet a lelki lesújtottság állapotából."

Az 1961-ben érkező Simonfai Ferenc már egy összevont gyülekezetet vesz át, Fehérvárcsurgó gondozása is hozzá tartozik. Több áldott alkalom, sorozat szervezésével és a gyermekmunkával némi javulást sikerül elérni ezekben az években. Felesége szeretetteljes kisugárzása is nagy segítéségére van ebben, aki gyakran az istentiszteleti szolgálatban is részt vállal, illetve a vasárnap délutáni alkalmakat a fehérvárcsurgói szolgálat miatt sokszor ő tartja. Sajnálatos betegségének gyógykezeltetéséhez a csákvári javadalom kevésnek bizonyul, így a lelkészcsalád a bokodi hívást elfogadva 1967-ben odaköltözik. Ezután még egy évig van lakója a csákvári parókiának Fenyvesi László személyében, akinek fiatalon bekövetkezett hirtelen halála után az elerőtlenedett csákvári gyülekezet nem tudott lelkészt hívni, illetve kapni, így a szomszédos Csabdi-Bicskei gyülekezettel társulva alkotott a három kis egyházközség társult gyülekezetet és kerültünk 11 évig Zászkaliczky Péter akkori csabdi lelkész pásztorolása alá.

A helyben lakó lelkész hiányát sokban pótolta lelkész úr állhatatossága a szórványban élők gondozása és, hogy mindig éreztette, ha nem is lakik helyben próbál ugyan olyan figyelemmel lenni a csákváriak felé is, mint ha mindig közöttünk élne. Egyik karácsonyi istentiszteletre a hóakadályok miatt a járművel járhatatlanná vált utat gyalog tette meg Csabdi és Csákvár között és a faluba beérve házról-házra zörgetett az evangélikusoknál, hogy mégis lesz karácsonyi Istentisztelet. Igehirdetései, személyes kisugárzása ma is érezhető, mély nyomokat hagyott a gyülekezet tagjaiban. Bakonycsernyére történő távozása után egy évig Labossa Lajos helyettesítette a szolgálatot, majd két évig Kepenyes Erzsébet segédlelkész. Az ő eltávozása után már a társult gyülekezet sem tudott önállóan lelkész hívni egyrészt elerőtlenedése, másrészt a nagy lelkészhiány miatt. Ettől kezdve 1982 és 1995 között Csabdi-Bicskét a tatabányai esperes gondozta helyettesként. A csákvári gyülekezet pedig, mint 200 évvel ezelőtt Oroszlányról kapott helyettest most Asbóth László személyében. A 70-es 80-as évek megmutatták milyen a szórvány élet határán élni és talán ez is hozzájárult, hogy a gyülekezet összefogva templomot renovált kívül-belül és egyre erősödött a vágy, hogy ismét helyben lakó lelkésze legyen az egyházközségnek. A közben üresen maradt parókiát a Budapest-Deák téri gyülekezet felújította és üdülőházzá alakította át egyházi csoportok részére és az udvaron felépítette a fasori gimnáziumból kapott faházat közösségi célokra, melyet télen a gyülekezet Istentiszteletek tartására és hétközi alkalmakra is egyaránt használ. Mivel így az átalakított parókiára nem lehetett lelkészt hívni Istentől kapott ajándékként élte át a gyülekezet a templommal szemben a kárpótlással visszakapott volt tanítói lakást. Így a lakáskérdés problémája is elhárult az újra önállósodás elől. 1995-ben, amikor Asbóth László nyugdíjba vonult a Csabdi-Bicske-Csákvár társult egyházközség elhatározta, hogy társult önállóságát visszanyerve lelkészt hív, így kérte Főtiszteletű Szebik Imre püspök urat, hogy Albert Gábor diakónus lelkészt helyezze a gyülekezetbe, akik 1995 júniusában meg is kezdte szolgálatát. Végre 27 év után ismét van lakója a csákvári parókiának.

A gyülekezet jelenlegi lelkésze Szebik Károly.