Csákvár-Bicske-Csabdi Társult Evangélikus Egyházközség
 
1%

 
Menü
Csákvár-Bicske-Csabdi Társult Evangélikus Egyházközség
Csabdi Evangélikus Egyházközség
A CSABDI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET TÖRTÉNETE
 

A CSABDI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET TÖRTÉNETE

A település, amelyhez Vasztély is tartozik, Fejér megye északi részén fekszik a Szent László patak völgyében, a Gerecse nyúlványainál. Elhelyezkedésénél fogva máig sikerült megőriznie csendes, nyugodt hangulatát, annak ellenére, hogy Budapest vagy Tatabánya felől jó félórai autózás után elérhető. A települést az 1-es úton és a bicskei leágazáson keresztül, a közelben futó M1-es autópályán is megközelíthetjük. Bicskével alárendelt út köti össze, amelyen autóbuszjárat is közlekedik. A csekély forgalom és a települést körbevevő erdők, amelyek már a kerteknél kezdődnek, különösen alkalmassá teszik kerékpáros és gyalogos túrák célpontjává. A dombokkal, völgyekkel, vízfolyásokkal tarkított tájon fenyő és lombos erdők, rétek, legelők, művelt területek váltogatják egymást, ezáltal kiváló életfeltételeket nyújtva a növényeknek és állatoknak, a természetnek. A lovaglás és a vadászat kedvelői is hódolhatnak szenvedélyüknek a közeli Tiborcz-tanyán és Tükröspusztán, ahol magas színvonalú idegenforgalmi szolgáltatást vehetnek igénybe a vendégek.
A személynév eredetű "chopol" helységnevet először 1274-ben jegyezték fel. Ebből az évszázadból maradt ránk a szabadon látogatható románkori templom maradványa, amely mellett szépen rendben tartott pihenőhely található. Csabdinak műemlék védettségű református, evangélikus és a két világháború között épült római katolikus temploma van. A kistelepülés teljes körűen közművesített, utcái szilárd burkolatúak. Helyi iskola, óvoda szolgálja ki az igényeket. A főváros közelségének, a festői környezetnek és a meglévő adottságoknak köszönhetően egyre többen választják lakóhelyül is ezt a vidéket. A településen több társadalmi szervezet működik, és a művészek körében is kedvelt hely. Azok a szolgáltatások, amelyek esetleg a településen nem elérhetők, a Csabditól 4 km-re fekvő kisvárosban, Bicskén megtalálhatók. Ilyen a vasútállomás, távolsági busz, benzinkút, gyógyszertár, orvosi rendelő stb. (forrás: internet)

A gyülekezet történetét kezdetektől 1950-ig Németh Géza csabdi lelkész fogalmazta meg, amit az alábbiakban közlök.

A kezdetektől " -1800-ig
A csabdii ref. egyházközségnek - az 1890. évben tartott püspöki egyházlátogatás alkalmából írt - monogaphiája szerint 1710-15 között mintegy 150 lélekre szaporodott fel Csabdin és a vasztélyi kastély körül letelepedett megtisztított vallás követőinek száma.
A megtisztított vallás követőinek számában az evangélikusok is minden bizonnyal bennefoglaltatnak, mert a felszaporodás okául a Monographia Germely, Bicske községekből való ideköltözöttek mellett a szlovák eredetű nagy és kissápiak ideköltözését is megemlíti. A nagy és kissápiak pedig szlovák eredetüknél fogva az evangélikussághoz való tartozást igazolják.

A Csabdira beköltözöttek mellett a helybeli birtokosok már a Monographia szerint "nagyrészben ágostai vallású birtokos családok" volt.
Azt ma már megállapítani nem lehet, hogy az 1700-as évek első évtizedeiben az evangélikusok vagy a reformátusok laktak-e többen a faluban, azonban az bizonyos, hogy a reformátusok előbb kezdték meg szervezett egyházim életüket, mint az evangélikusok. 1730 – 40-ben már önálló egyházközséggé szervezkedtek, de róm. kat. nyomásra csakhamar a bicskei ref. anyaegyházközség filiája lesz ismét. 1747-ben Bíró Márton veszprémi püspök rendeletére a váli r. kat. plébános megtiltotta, hogy Dravecz József bicskei ref. prédikátor a szomszédos Csabdi nevű pusztán, mint filián istentiszteletet tartson.
Ez azt jelenti, hogy ha valaki az itteni evangélikusokra külön gondot viselt volna ebben az időben – ő nem tehette meg.

A Csabdi evangélikusok gondozása az anyaegyházközséggé alakulás előtti időben, a Monographia és a csabdi evang. egyházközség anyakönyvének első lapján feljegyzett latin szövegű írás szerint, a tordasi evang. Gyülekezetre tartozott, valójában azonban lelki életet a helybeli reformátusokkal közösen éltek.
Amikor a csabdii 1700-as években élő evangélikusokról és a velük összekapcsolt reformátusokról beszélünk, valójában ekkor még a veszprémi püspök levelében pusztának nevezett Csabdi lakosainak nagyrészéről beszélünk. Nem lesz azért érdektelen az ő életükről is néhány adatot nyerni. Erre vonatkozóan az említett Monographiában közölteket szó szerint idézem.

"Hajdan e község határa csaknem egészben erdő s erdős-berkes legelőkből állott. Hegyek, és hegyoldalakon, - völgy részlete pedig ingoványos, nádas, forrásos erek, halakban s csíkokban bővelkedő, szárnyas vadak által látogatott, tavak által megszaggatott lapályos rétségekből. A község lakosai az adott könnyű életű helyzet folytán úgy a régi, mint az utóbbi időben a csekély földmívelés és erdőirtási munkák mellett a fősúlyt a baromtenyésztésre fektették s ezen jól jövedelmező gazdálkodási mód mellett jómódú vagyonos birtokosokból s közrendűekből állottak. Foglalkoztak még az erdei vadakban bővelkedő Vértes hegyek nyulványaiban vadászattal, sőt halászattal is, önmaguk általkészített halászeszközeikkel (milyenek voltak: varsa, tapogató, szék és szigony), a nagyobb mennyiségben fogott halat felszárítva s füstölve, míg részben téli eleségül is használták, addig másrészben a vadász zsákmánnyal együtt könnyűszerű jövedelemmé változtatták által.
A községet környező, barmaiknak minden időben elegendő legelőt szolgáltató s a megélhetést könnyen biztosító életet s boldog időszakot az utódok sóhajtva emlegették, mert elődeik szabad legeltetésök vadászataik s a halászat, még az egész határ mellett a szomszéd határokra is kiterjedt gulya, ménes s sertéscsordáik a hegyes-völgyes vidéken gazdag legelőt találva, télen-nyáron cserenyéken tartva, gazdáik által soha nem táplálva s gondozva szaporodott s a még akkor dívó fakó szekér elé ménes s gulyán nevelt csikókat s tinókat váltogatva foghatták be az igázásra, vagy hajthatták vásárokra s ezek árából könnyen fedezhetik csekély igényű szükségleteiket, míg másrészt a makkban bővelkedő erdőségekben teljesen kihízott sertéseikből válogathatták ki a leölésre szánt, zsírban bővelkedő darabokat, hogy a sövényből font, körül, kívül-belül betapasztott falú, négy szál oszlopra fektetett, gerendákkal megerősített falaikra, egyedül maguk által készített, náddal fedett hajlékaikban megelégedés s jólétben éldegélhessenek."

1800-1900-ig
amíg a csabdii reformátusok a 1790-91-i szabad vallásgyakorlatot biztosító törvény alapján már 1790-ben megkezdik anyaegyházi életüket, a csabdii evangélikusok 1800. február 29-én alakulnak egyházközséggé.
Az anyaegyházközséggé alakulásnak ez a pontos dátuma a csabdii evang. Egyházközség I. anyakönyvének első lapján található feljegyezve.
Ugyaninnen állapítható meg, hogy az anyagyülekezetté alakulás inspirátora Pál József földbirtokosnak hátrahagyott özvegye, Vidos Zsuzsanna volt.
E feljegyzés szerint az anyaegyházközséggé alakulás előtti egyházi és anyakönyvi adatok a csabdii evangélikusokra nézve a tordasi evang., másrészben a csabdii és bicskei ref. anyakönyvében találhatók.
A Monographia pedig a csabdii evangélikusoknak anyaegyházközséggé alakulása előtti időről ezt jegyzi fel: "Ugyanazon időben (1790) az Ágostai Hitvallás követőinek is voltak itt birtokos és közrendű tagjai feles számmal, akik a tordasi anyaegyházhoz tartoztak és már az 1793-ik évben a Tordasi lelkész, Szikora Pál úrnak engedélye alapján, - a nagy távolság miatt a helybeli reform. egyház lelkésze által kereszteltettek és temettettek az evangélikusok is, s a reform. egyház anyakönyvébe jegyeztettek be, míg a Copulatio (esketés) Tordason vittetett véghez."
Figyelmet érdemel ebben a feljegyzésben először az, hogy 1790-ben az Ágostai Hitvallást követőknek is voltak itt birtokos és közrendű tagjai feles számmal. - vajon ez azt jelenti-e, hogy bőséáges számban, sokan voltak-e itt evangélikusok, vagy hogy a birtokosok és közrendűek fele-fele számban voltak evang. és reformátusok, nehéz megállapítani. Úgy látszik azonban, hogy a hét birtokos-nemes közül négy evang. család.
Figyelmet érdemel az idézett feljegyzésben az is, hogy a csabdii evangélikusoknak anyaegyházközséggé való alakulása előtti időben, az itteni evangélikusokat gondozni rendelt tordasi evang. lelkész engedélye alapján az evangélikusok keresztelése a ref. egyháznál történt és ide is jegyeztettek be.
Alátámasztja ez azt a lehetőséget, hogy a csabdii evangélikusok közül már a keresztelés által is sokan lettek reformátussá.
A csabdii evangélikus anyaegyházközség első lelkésze Badátzy András volt, aki 1800. február 21-én alakult egyházban március 1-jén keresztelte Daniel Kadletsik és Catharina Kotsik leányát, Elisabethát. Az első esztendőben hét gyermeket, 1801-ben már tizenkettőt kereszteltek meg. Közöttük volt már a helybéli lelkész, Badátzy András és hitvese, Pintér Erzsébet Dániel nevű fia is.
Az 1945. évi háborúban súlyosan megrongálódott és javarészében elpusztult anyakönyvből az első esketések és temetések és azoknak száma már nem lelhető fel. - érdekes azonban feljegyzésre, hogy a halál oka legtöbbször szegezés, patints, hideglelés, nyavalyatörés,. Esetleg vizibetegség volt.
A gyülekezet első lelkészét 1812-ben Liptay András követte, aki 1817 decemberéig működött.
Utána Erhard Pál szolgálata 1821 decemberéig tart, amikor bizonnyal más gyülekezetbe távozik.
1822. év elejétől 1823 év végéig nem volt lelkésze a gyülekezetnek. Az egyházi szolgálatokat a helybeli re. Lelkész végezte.
1823. novemberében jön a gyülekezet lelkészéül Pataky Pál, aki 1825. decemberében szintén távozik.
1926 nyara táján jön az új lelkész Gáspár Dániel személyében, aki 1843 decemberében Hántára megy. Valószínűnek látszik, hogy Udvardy Józseffel cserélhetett, mert Udvardy még Gáspár távozásának hónapjában megkezdi csabdii szolgálatát. Udvardy József 1843 -tól 1884-is szolgált. Ő itt is halt meg. 1885. áprilisában Belák Gézát választják meg, ő is haláláig volt itt.
(halála után 1924-ben későbbi vejét, Horváth Sándort választja meg a gyülekezet, aki 1938. augusztus 2-án halt meg. 1939. március 12-én kerül utódjaként a gyülekezetbe Németh Géza.) Az anyaegyházközséggé alakult csabdii evangélikusok hamarosan istentisztelet tartására alkalmas helyről igyekeznek gondoskodni.
A gyülekezet alapításában fáradhatatlan özv. Pál Józsefné szül koltai Vidos Zsuzsanna (aki a csabdii öregtemető bejáratánál van eltemetve) közreműködésével Juhász Móric birtokos portáján (a mai községháza udvarán) levő helyiségben rendeztek be imaházat, ahová a gyülekezet tagjai a falut szegélyező erdőrengetegből vágott fákból maguk készítettek kezdetleges padokat. Lelkészlakás is kellett. A lelkészlak a mostani lelkészlak háborúban elpusztult gazdasági épülete volt.
Biztosítani kellett a lelkész javadalmát is. Érdekes az említett Monographia reformátusokra vonatkozó adata a lelkész javadalmára nézve. Ezt mondja: "Az élet igéje után epekedőket arra indította, hogy a nagyobb részben ágostai vallású birtokos családoktól paróchia helyet kérjenek. Kérelmök folytán mivel a birtokosok közt is voltak Calvin követői, engedélyeztetett a parochiális hely, oly feltétellel, hogy a falu utolsó vagy szélső háza végénél levő erdőből amily nagyságú tért egyesült erővel egy nap leforgása alatt kiirtani bírnak, azon tért örök időkre átadják a reform. egyháznak paróchiális fundus tulajdonául. - Mivel a hegyről leszolgáló csordajárási út a létező erdőben volt, az út mentén levő Csordakút pedig az ő térségével határolván a kimutatott helyet, igen megkönnyíté a munkát, s egy napi megfeszített erővel kiirtatott az a hely zegzugos, vagy rendetlen méretével, mely térség a tagosztály alkalmával 2 hold 888/1000 becsholdra méretett."
A most élő idősebb evangélikusok hagyományképen őrzik, hogy ehhez hasonló volt az evang. gyülekezet alakítása is. Az evangélikus birtokosok azt mondván, ha a reformátusok alakíthattak gyülekezet, alakítaniok kell az evangélikusoknak is. A telekkönyvben az egyház ősi földjei még ma is nemesi hagyományokként vannak bejegyezve.
Most álló templomunk 1940-ben épült, előbb fatoronnyal, csak a legújabb időben építettek rá kőtornyot, melyben két harangot helyeztek el.
Az istentiszteleti és gyülekezeti életre nézve nincs elég adatunk. (Sokat jelentene, ha nem pusztult volna el az egyházkerületi és egyházmegyei jegyzőkönyvek sok évfolyama.) Az öregektől magam is hallottam, hogy "régen úgy volt, hogy a hajnali harangszókor - amikor a lelkész ornátusban maga harangozott - mindennap volt reggeli istentisztelet, amikor a mezőre munkára indulók kapáikat, kaszáikat a templom ajtajában letéve, bementek az istentiszteletre s annak végeztével mentek napi munkájukra."
A Monographia az 1840-es évekre nézve már sötét képet rajzol. "Kevés bűn van olyan, amelynek itt képviselői és követői ne lettek volna. Így érdemelte ki a vidék lakosaitól a megbélyegző nevet: "Csadbira vele, ha rossz!"

"A forradalom korszaka pedig csak élesztője volt az erkölcstelen életnek és teljességgel alkalmatlan a valláserkölcsi élet ápolására. A féktelen indulatok szabadon nyilatkozhattak, a bosszúállással együtt a személyes gyűlölet érzelmei is kitörtek, és a kihágások, törvénytelen cselekedetek végtelen sorozata adott alkalmat és családi viszonyok tisztasága is befertőztetett" - írja szó szerint a Monográphia.
A külső eseményeken kívül keményen hozzájárult a valláserkölcsi élet romlásához a falu belső életének a változása is. A Monográphia így ír: "A boldog s anyagi jóléttel bővelkedő időszak 1942-ig évvel véget ér. Ezen évben ugyanis a birtokosság az egész határt felméretvén s a létező birtokosság tagjai között felosztván, közhasználatul semmi sem hagyatván, a tagosztály eszközöltetett. Melyből kifolyólag a falu alatti nagy tó kisebb részével lecsapoltatott; a tóparti földek, melyek a közrendű lakosok által, nekik kiosztva, megszabott robot napokért használtattak régi időktől fogva, - elvétettek, úgy azonban, hogy az eddigi robot a maga egészében meghagyatott, sőt ingyenes munkák követelésével meg is toldatott, de már a robot szolgálás a belső fundusok után rovatott s követeltetett. A gulya, a ménes és sertés csordák legeltetése megszűnt. Az erdők fejsze alá fogattak, irtottak, az irtott földeken rabló-gazdálkodás kezdetett s a közrend a gond, fáradság nélküli könnyű életmódból keserves valóra ébredt, mert ezentúl fáradságos munkával, messze pusztákon részaratással s azzal egybekapcsolt munkák leszolgálásával kénytelenítettek évenkénti élelmiszereik megkeresésére, télen át pedig az erdőirtás nehéz foglalkozásával szükségleteik némilyes fedezésére.

Ehhez járult még az elvesztett szabadságharcot követő Habsburg -terror a csendőrszuronyokkal, valamint a magáét féltő nemesség munkauzsorája. Ennek jellemzésére álljon itt a következő adat: „Nyáron és ősszel a pusztákoni elfoglaltságuk miatt kong az ürességtől a templom. És ennek nem a nép az oka, hanem az uraságok. Vasárnap is dolgoztatják munkásaikat, ezáltal elidegeníttetnek a vasárnapi istentisztelet gyakorlásától. Kivetkőztetik az Úr napját rendeletetése céljából."
Ugyanakkor az uraságok tekintélykérdést csinálnak abból, hogy ki üljön az első és a következő helyen a templomban s mivel megegyezni nem tudnak, összevesznek. Az eredmény az, hogy nem mennek templomba. Helyette hétköznap és vasárnap reggelbe hajló dáridókkal duhajoznak.
Az 1890-es évek lettek azok, mikor valamelyes csendesebb, templombajáróbb élet alakult ki.
A templom mellett megépíti a gyülekezet az iskoláját is. A tanítók rövid időközükben cserélik egymást. Az 1945-ben elpusztult egyházi iratok hiánya miatt sorrendben felsorolni őket már nem lehet. Itt szolgáltak Reuter, Schulek, Adorján tanítók. Majd az egyház anyagi körülményei miatt az 1885-ben megválasztott Belák Géza lelkész tanított az iskolában. Utolsó tanítója az iskolának Tolner Károly volt, aki nevét később Tolnaira magyarosította. Ő az ő tanítói munkáját a képző elvégzése után Csabdin kezdte el és itt is fejezte be.
1900-ban a faluban állami iskola épült a modern iskola magához vonzotta a tanulókat. A reformátusok tekintettel arra, hogy 83 éves tanítójuk még mindig tanított és nem volt hajlandó nyugdíjba menni, segédtanítót pedig nem bírt alkalmazni a ref. egyház s az iskola épülete sem felelt meg a követelményeknek, átadta iskoláját az államnak.
Az evang. egyház azonban igyekezett kitartani iskolája mellett továbbra is. Mire az állam az evang. iskola tanítóját kinevezte az állami iskola igazgatójául, egyen elvonta az evang. iskolától az államsegélyt. Ennek következtében iskolánk is 1901-ben megszűnt.

1900-1950-ig
Így értünk el az utolsó ötven évhez.
1914-ig viszonylag békességben, a faklusi ember lelkületének jellegzetességével folyik a gyülekezet élete. Az első világháború azonban a gyülekezet férfi tagjait, presbitereit katonasorba szólítja. Az elmenőktől érkező levelek híradásai az istentiszteletek utáni templomajtó előtti beszélgetések témái. Vannak, akiktől nem jön levél. Hősi halált haltak. Belák Géza lelkész egyik fia is odavész. Mások fogságba kerülnek,s csak nagysokára, esztendők múlva jönnek haza.
Megnehezedik az élet. Az öt-hat gyermekes evang. földműves családok gyermekei, munka után menve a fővárosba költözködnek, csak egy marad itt a földmíves munkára az idős apa mellett.
A gyülekezet létszáma nagyot csappan. Ha az eltávozók öregségükre vissza is költöznek a faluba, gyermekeik már a főváros lakói lettek.
Elszegényedik a gyülekezet. De az 1924-ben megválasztott lelkész, Horváth Sándor kölcsönmagtárat alapít a gyülekezetben néhány mázsa összeadott búzából és rozsból, melyet kamatért kölcsönadva, néhány év múlva 150 mázsás magtára van a gyülekezetnek, melynek jövedelme minden kiadásra bőségesen elég, úgyannyira, hogy a magtár jövedelméből újabb ás újabb föld vásárlására is telik.
Ebből a bőséges önellátásból következik, hogy a gyülekezet tagjait nem terheli komoly egyházi adózás. Csak filléreket fizetnek. Azt is csak azért, hogy az egyházi törvényeknek eleget tegyenek.
Ezalatt azonban elszokik a gyülekezet a kötelesség vállalást, amley ma már fenyegetően érezteti hatását.
Mindezek közben a 3 Km-re levő Bicske nagyközség két - három evangélikus családja mellett megszaporodnak ott az evangélikusok. (Ma már a csabdii 100-as lélekszám mellett a bicskeiek 160 - 170-en vannak.)
Horváth Sándor istentiszteleteket kezd el Bicskén. Előbb a községi kultúrházban, majd felvetődik a templomépítés gondolata. A községtől templomtelket kérnek és kapnak. A templomépítés gondját Szkok, Sólyom és Göllner családok veszik magukra. De velük munkálkodik minden evangélikus is.
Az akkori szellemnek megfelelően színdarabokat, bálokat, zene-esteket rendezn s 1936. október 31-én a templomot dunáninneni egyházkerületünk akkori püspöke felavatja, miközben a bicskei evangélikusok már fiókegyházközséggé alakulnak. Horváth Sándor lelkésznek anyaegyházközsége és fiókegyházközsélge mellett gondja volt a szórványokra is. Felcsút szórványban gondozott evangélikusok éltek.
Mind e mellett idetartozott Dorog is, ahová, amíg meg nem alakult az Esztergom - dorogi egyházközség, minden hónapban rendszeresen kijárt 35-40 km-t utazva csak odafelé és ugyanúgy vissza a bányatársulat által rendelkezésre bocsájtott kocsin.
Horváth Sándort szerette a gyülekezete. Még ma is emlékezetben van törékeny alakja és igehirdetései, mely mögött meglátták a hívő szívet.
1938. augusztus 2-án halt meg tragikusan. Cséplési idő lévén, lovak elragadták a cséplő elevátort. Úgy látszott, hogy miközben a megvadult lovak kisgyermeket taposnak el, a lovak belefordulnak egy hídról a mélységbe. - Elé állt a lovaknak, hogy megfékezze. Eközben az egyébként beteg szívű embert a kiállt izgalomban szívbénulás érte.
1939. március 12-én iktatták be a jelenlegi lelkészt, Németh Gézát.
Akkor már új háború felé mutatott az idő. Katonai behívások következtek, mi bénította és nyugtalanította a gyülekezeti munkát.
1944 decemberében egészen a falunkba ért a háború. Három hónapig állandó harcok színhelye volt a falunk.
A falunkat, így a gyülekezetet ért eseményekről hadd beszéljen a még 1945-ben megszövegezett írásom. Így írtam le akkor:
Falunk hosszában egy hegy húzódik délkeletről nyugat felé. A térképen Dobogó ennek a hegynek a neve. Oldala kopár, fennsíkján búza terem. Hangulatos, kedves hely ez a Dobogó. Ha csöndet, békét kerestünk, erre a hegyre mentünk.szép volt gyönyörködni onnan a zöldelő vagy sárguló határban, letekinteni a fehérhátú házak tiszta udvarára.
Aztán jött a vihar. Onnan a hegyről jött. Onnan csapott rá a hegy tövében álló kis falura a vihar három hónapig tartott. Amikor vége lett, a hegy új nevet kapott. A harcoló katonák halál-hegynek nevezték el. A halálhegy tövében most ott áll összetörten, csupa sebbel az én falum. A halál-hegy tövében a halál-falu.
Borzogva jár vissza emlékezetünkbe az elmúlt tél. Száguldó tankok. Lehulló bombák, csattogó ágyúk vijjogása, amint rejtekhelyeinket zúzza, tépi s pislákoló lámpáink fényét percenként oltogatja.
Még bennünk él a ránk tört halál őrjöngése. Ne jutott egy megcsendesült perc sem, melyben halottainkat eltemethettük volna. Katonák, segítséget könyörgő emberek sebét sem tudtuk bekötözni. Nem tudtunk segíteni. Ott haltak meg a pincéink ajtaja előtt.
Egy este el kellett hagynunk a falut. Megyünk, vonszoljuk magunkat az ismeretlenség felé. Hátunkon egyetlen batyu. Kezünkön kicsike gyermekeink. Ez a mindenünk.
Másnap, harmadnap, mindennap újra, több, mint két hónapon át koldulni járunk. Csak így jut, de mégis mindennapi kenyér. Húsvéttól csak egy hát választott el, mikor hazaindulhatott a falu. Még csak egy-két ember lézengett a faluban, mikor hazaértem én is.
Sörnyű ez a csönd, ez a mozdulatlanság. Minden lépésben halottak, hullák, gépek, roncsok, romok. Az első házban halva fekszik három öreg, a férj és feleség és egy asszon, aki menekülésben csak az első házig bírta. Ők itthon maradtak. Kettő közülük evangélikus volt.
Tovább megyek. Öt házzal odább a kis Sefcsik Palkó fekszik hét éves nővérkéjével együtt, három hónap óta temetetlenül. Egy másik pincében rátalálnak két öregre. Az éhség ölte meg őket. Az asszony gyülekezetünk népéhez tartozott.
Leülök egy kőre ott az utcán. Nem tudok tovább menni. Nem találok egy ép házat. Kidőlt falak, összeszakadt tetők, elégett házak. Kétkerekű taligával hazaérkező szótlan emberek.
Megyek végig a falun. Másnap megérkezik családom is. Amint az alig öt éves kislányom meglátja a romba szakadt templom tornyát, keservesen sírni kezd, úgy jön be a kapun.
És én felmegyek a romok közé, meghúzom a megmaradt harangot. Szól a harang. Itthon vagyunk. Itthon, a halál - hegy tövében a halál falujában.
Előbb eltemetjük a halottakat. Két héten át minden férfikéz sírokat ás. Megtelik a temető. De sírokkal lesz tele a mező. Az udvarokon, a kis kertekben is halottak pihennek: polgárok, magyar, orosz, német katonák.
Aztán számonvesszük, mi maradt meg abból, ami a miénk volt. Egy-egy elvadult macska búvik elő rejtekhelyéről. Más állat nincs. Élelem alig. Itt-ott porral, kővel, gránátszilánkkal kevert búza. Ami nekem maradt, megosztom öttel. Mások is így tesznek.
Elindulunk a mezők felé. De az emberek lába alatt aknák robbannak. Kisgyermekek gránátot vesznek fel. Megint temetünk. Mindig temetünk. És én a halál - hegy tövében a halál papja lettem, ahol az életet kell hirdetnem.
Emlékszem, magába szállt minden ember akkor. Csendesebbek, szelídebbek lettünk. Akik Istent rég elfelejtették, azok is Istent emlegették. Akik gyermekeiket sem tanították imára, imádkozók lettek. Hej de sok fogadás született akkor falunk népe ajkán, mellyel hűséget ígért Istenek!
Amikor láttam a megrendült, remegő népet, azt mondtam: megérte. Úgy hittem, új, megtisztult nép születik a viharból. Olyan szép lesz, olyan jó lesz a megpróbált faluban hívővé lett nép között lakni, velük együtt lenni, akinek szent lesz az Isten, drága ajándék a templom, akik soha se érzett testvéri szívvel egymás kezét fogják, és így, jósággal és szeretettel indulnak az új élet felé. Úgy hittem, nem maradt több nekünk, mint hit, remény, és szeretet. Ez a három adja meg nekem is, mindnyájunknak szolgálatunk útját.
Elindultam ezen az úton. Felmentem a romok közé újra és meghúztam a harangot az első istentiszteletre. Mert a harangozónk is meghalt a harcok alatt. Aztán lejöttem, magamra öltöttem a lövészárokban megtalált sáros, fegyvergolyóktól sűrűn átlyuggatott Luther-kabátomat és felolvastam az első szent igét a nép előtt:

"Hálával áldozzál, és teljesítsd az ÚRnak tett fogadásaidat."

Tele volt a templom.
...Már egy hónap volt a hátunk mögött. Új vasárnapok jöttek. Új szent igék által szólt hozzánk az Isten. De mindig kevesebben lettünk. Újra üres padok. Halkuló ének. Valahogy úgy történt, mint Krisztus és a tíz bélpoklos története beszéli: kilenc nem tért vissza, elfeledte fogadásait.
A templomból kimentem az emberek köz. Kerestem és vittem a szeretetet. És azt találtam, hogy a szeretet meghalt. Azt találtam, hogy ragályos betegségként ülte meg az emberek szívét az önzés, az irigység. Azt találtam, hogy megsokasodott a tolvajok száma. Azt, hogy elveszett közülünk a becsület.
Nem az a döbbenetes, hogy a halál-hegy tövében a halál-falu papja lettem. Ha csak így lenne, azzal a hárommal, ami megmaradt nekünk: hittel, reménnyel és szeretettel legyőznénk, elűznénk a halált. Ami kétségbeejtő, az, hogy amikor az életről álmodom, rádöbbenek, hogy halott falu papja vagyok.
Mi tehát az én szolgálatom? Naponként gyötrődöm, kínlódom, vergődöm rajta, hogy megtaláljam szolgálatom útját. Néha a lélek mélyéig megkeseredve vonszolom magam és lemondóan ismételgetem: Nincs, aki keresse, nincs, aki megértse az Istent... szájuk tele van átkozódással, keserűséggel.
Most már tudom! Valaki így szólt hozzám az éjszakában, amint asztalomnál ülök: támaszd fel a halottakat!
Ez az én szolgálatom. Emberfeletti szolgálat. Megyek és próbálkozom. A magam erejével? Kevés! Semmi! De megyek. Engedelmeskedem.
Megyek, de sokszor feljajdulok: minden hiába! Megyek, és a falu kövei azt csikorogják a lábam alatt: nem kell, - hagyj magunkra! Megyek, de érzem, hogy az ablakokból, a falakból, a háztetőkről, a kémények füstjéből rám kacagnak a halott lelkek. Azt kacagják, hogy így jobb – Isten nélkül -, ne zavarjam halotti nyugalmukat. De mégis megyek. Belefogódzom görcsösen a halott faluban az élő Krisztusba, az én Uramba, aki engem így erősít: "Nem félj, én megsegítelek."
Bicskei templomunk is rommá lett. Kiégve, csak a négy fala állt. Feljegyzésre érdemes, hogy minden elégett benne, ami éghető volt, még a padlózata is hamu lett, de az oltár, rajta a Szentírással, megmaradt sértetlenül. Az is érdemes a feljegyzésre, hogy a nyitott templomból, - amelyet el sem reteszeltünk, hogy tanúságul legyen a megmaradt oltár mindenkinek,- a megmaradt oltárt a község népe darabokra szedve ellopta. Igaz, nem annyira istentelenségből, mint inkább deszkahiány miatt, hiszen az oltár asztala egy bútordarabot pótolt.
Újra kellett kezdeni mindent. Az állam, az egyetemes egyház, az egyházkerület sietett segítségünkre. Az építéshez a mindent elvesztett gyülekezet tagjai alig adhattak valamit. (egyébként is mindenki a maga romjával volt elfoglalva.)
így értünk el az utolsó esztendőkhöz. A bicskei és csabdii templomunk 1949-re újjáépült, miközben Göllner László gyógyszerészt a bicskei gyülekezet felügyelőjévé választottuk, akiben nemcsak felügyelőt, hanem szinte hívő lelkű és életű lelkipásztort kapott a gyülekezet. Mindenre van gondja. Ami nagyon nagy dolog, több gondja van a lelkiekre, mint az anyagiakra. Mindazonáltal minden anyagi áldozatot meghoz, hogy lélekben is épüljön a gyülekezet. Ő íratta fel a bicskei templom oltárának homlokzatára ezt a szent igét: "Ha valaki ujonnan nem születik, nem mehet be az Isten országába."
A felügyelő részt vesz a bibliaórai szolgálatban, a szórványmunkában. Egy részét egyenesen magára vállalta, s ha kell, az istentiszteleti szolgálatban is segédkezik.
Az ő segítségével megszületett már a komoly gyülekezet, amelyben Jézus Krisztust élő Uruknak és személyes megváltójuknak valló testvérek vannak.
Az ő felügyelete alatt épült ki tervszerűen a szórványgondozás Felcsúton, Mányon, újabban pedig épülőben van Etyeken.
A bicskeiek saját gyülekezeti életük elmélyítésére vállalták 1950 tavaszán, hogy a Fejér - komáromi evang. Egyházmegye diakonisszájának a székhelye Bicske legyen. A gyülekezet a maga költségén lakást biztosít az egyházmegyei diakonisszának, ugyanakkor hét család vállalta magára a testvér élelmezését, úgy, hogy amikor a diakonissza testvérnek más gyülekezetben szolgálata nincsen, bicskei gyülekezetünkben családlátogatással, bibliaóra és gyermekbibliakör vezetésével van segítségünkre. A bicskei fiókegyházközség, hogy istentiszteleteit délelőtt, az anyaegyházi istentisztelet után, s nem délután tarthassa, motorkerékpárt vásárolt a lelkészi szolgálat céljára, azzal az elgondolással is, hogy a szórványok is úgy legyenek megközelíthetők, hogy az anyagyülekezet esti istentisztelete megtartásának akadálya ne legyen.
Most még egy tekintetet kell vetnünk az anyagyülekezetre is. Közvetlen a háború utáni idők lelki állapotát eléggé jelzi az akkor keletkezett szó szerint közölt írás. A máról el kell mondani, hogy azóta szelídültek az állapotok. Még két évvel ezelőtt a külső körülmények öntudatra kényszerítették a gyülekezet tagjait. Ma azonban ott tartunk, hogy ugyancsak külső, világi körülményeknél fogva még a templomjárástól is kezdenek elmaradozni némelyek, különösen azok, akik nem szabad pályán foglalatoskodnak, és azok, akik a község életében valamilyen vezető szerepet visznek. Ezek gyermekei közül valók azok is, akiket hittanoktatásra sem jegyeztek elő.
A gyülekezeti helyre jellemző, hogy az 1950. szeptember 10-re a szószékről meghirdetett s azután a gyülekezet minden tagját megcímzett meghívóval, a presbitereket vétivvel ellátott meghívóval értesített közgyűlésre 11 presbiterből négy jött el s a gyülekezet tagjai is nagy részben távoltartották magukat, annak ellenére, hogy a meghívón közölve volt, hogy a gyülekezet létfontosságú és döntő jelentőségű ügyeiről lesz szó. A gyűlést határozatképtelenség miatt nem is lehetett megtartani. Van a gyülekezetben egy-két komoly, valóban hívő lélek is. De a legtöbbje elzárkózik, tiltakozik a lelki élet minden elmélyítése ellen. Ami az istentiszteleten kívül van, házi bibliaóra vagy gyülekezeti imahét, - mind szektáskodásnak nevezi még a presbitérium is. Van presbiter, aki kijelentette, hogy ő nem akar üdvözülni. Másik az örök életről való beszédet bolondságnak tartja.
Az istentiszteleten résztvevők tekintetéből lesír a megszokás hatalma s látni, hogy a lélek alszik s nem is akar felébredni, sőt menekülni kezd, aki magán az ébredés nyomát csak észreveszi is.
Isten igéje azonban élő és ható. Ha Isten igéje ismeretlen időktől fogva a mai napig szólhatott ebben a gyülekezetben, bizonyos, hogy szólni fog új századokon át is.
Csabdi, 1950. szeptember 12-én.
Németh Géza
lelkész"

Németh Géza 1954-ben a meggyengült csabdi és a közben valamelyest megerősödött bicskei gyülekezetek társulását kezdeményezte, amely létre is jött, Csabdi székhellyel. Németh Géza 1965-ben a Nógrád megyei Bokorkutasra került lelkészként, ekkor Zászkaliczky Péter került a gyülekezet élére. Az ő idejében került sor az épületek, a parókia, a harangozólakás, a templom felújítására, ill. a gyülekezeti terem kialakítására. Zászkaliczky lelkész úr szolgálatára a gyülekezet tagjai mindmáig szívesen emlékeznek vissza. Ám a gyülekeztet fogyásnak indult, aminek részben a közeli tatabányai városi fejlődés volt az oka, ahová sokan költöztek Csabdiról. 1969-ben Dr. Ottlyk Ernő Püspök látogatta meg Csabdi és Bicskei evangélikus gyülekezeteket, 1972-ben és 1977-ben pedig általános esperesi vizsgálatra került sor. Az utóbbi vizsgálat szerint Csabdi 58, Bicskén 92, Csákváron pedig 164, szórványban pedig 95 evangélikus él, mindösszesen 406 fő.
Ebben az időszakban említésre méltó esemény egyrészt a csabdi templom elkorhadt és ezért veszélyessé vált szószékoltárának lebontása, amelynek helyébe a gyülekezet tagjai szerint Zászkaliczky Péter saját kezűleg emelt téglából oltárt, különálló szószékkel. Nagy újdonságnak számított az 1973-ban az LVSZ-től kapott szolgálati Trabant, ami megkönnyítette a közben kiterjedt szolgálati terület ellátását. Ugyanis 1968-ban a csákvári evangélikus lelkész, a 30-as évei elején járó Fenyvesi László hirtelen elhunyt. Az akkori lelkészhiányra való tekintettel a gyülekezetek az egyházi felsővezetéssel együtt arra a végeredményre jutottak, hogy a Csabdi-Bicskei Társult Egyházközséghez harmadik gyülekezetként Csákvár is társul, így a három gyülekezet együtt tartja el közös lelkészét. Így került sor Zászkaliczky Péter csákvári beiktatására is 1969. június 8-án.

Ez a társulás ebben a formában sajnos nem tartott sokáig. Zászkaliczky Pétert meghívták Bakonycsernyére lelkésznek. A helyét két éven keresztül Pathóné Kepenyes Erzsébet követte, aki első szolgálati helyként kapta meg a három gyülekezetet. Miután a férje is elvégezte teológiai tanulmányait, Tótkomlósra kerültek.
Ezek után vált érezhetővé igazán a lelkészhiány. A Társult Egyházközség nem tudott lelkészt hívni, így a szolgálatokat helyettesítéssel kellett megoldani. Míg Csákváron a szomszédos oroszlányi gyülekezet lelkésze, Asbóth László végzett szolgálatot, addig 1981-től Csabdin és Bicskén Labossa Lajos végezte az istentiszteleteket, a hittanórákat és a konfirmációi oktatást. De miután Labossa Lajos előbb esperes lett, majd püspökhelyettesi szolgálatot is ellátott, a gyülekezeteknek gyakran kellett őt nélkülözniük. Ebben az időszakban volt a gyülekezet segítsége egyrészt Göllner László bicskei felügyelő, aki gyakran megtartotta az egész istentiszteletet kántorázálással, igeolvasással, igehirdetéssel együtt; valamint az üressé vált csabdi parókiára nyugdíjas lelkészként beköltözött Martos Ödön, aki szeretettel és szolgálatával igyekezett meghálálni az őt feleségével együtt befogadó csabdiak szeretetét.
A gyülekezet életében akkor kezdődött új fejezet, amikor újra valóságos lett az addig papíron élt társulás. Erre akkor került sor, amikor Asbóth lelkész úr nyugdíjba vonulva már nem tudta tovább helyettesíteni Csákvárt. 1995-ben Albert Gábor diakónus lelkész került Csákvárra, és ezzel újra saját lelkésze lett a társulásnak. 2002-ben vált meg a gyülekezetektől Albert Gábor, akit Gödöllőre választottak meg.

Jelenleg Szebik Károly a gyülekezet lelkésze. 2007-ben az evangélikusok száma Csabdin 40 fő.

Lelkészek:
1800 - 1812 Badátzy András
1812 - 1817 Liptay András
1817 - 1821 Erhard Pál
1822 - 1823 a helyi ref lp helyettesített
1823 - 1825 Pataky Pál
1826 - 1843 Gáspár Dániel
1843 - 1884 Udvardy József
1885 - 1924 Belák Géza
1924 - 1938 Horváth Sándort
1939 - 1965 Németh Géza
1965 - 1979 Zászkaliczky Péter
1979 - 1981 Pathóné Kepenyes Erzsébet
1981 - 1995 Labossa Lajos helyettes lelkész
1995 - 2002 Albert Gábor diakónus lelkész
2001 – től helyettes, majd 2003-tól Szebik Károly

Jelenlegi presbitérium (2006-2012)
Kalkó Lajos felügyelő
Sefcsik Kálmán gondnok
Ilóczki Lászlóné jegyző
Kalkó Annabella szvszéki elnök
Sefcsik Kálmánné pénztáros
Ifj. Kalkó Lajos kántor
Kiripolszki Ferencné presbiter
Ilóczki Csaba presbiter
Kalkó Beáta presbiter
Sefcsik Erika presbiter
ifj. Sefcsik Kálmán presbiter
Szilicsány Sándor presbiter

Összeállította: Szebik Károly

Társoldalak
Csabdi presbitérium 2006-2012
 
Képek

csabdi konfirmáció - háttérben még a régi oltárral
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster