Csákvár-Bicske-Csabdi Társult Evangélikus Egyházközség
 
1%

 
Menü
Csákvár-Bicske-Csabdi Társult Evangélikus Egyházközség
Felügyelői jelentések
 

Felügyelői jelentések

Felügyelői jelentés a 2010-es évről:

Tisztelt Közgyűlés, Kedves Testvérek!
Elődeink annak idején azzal a megfontolással építették ekkorára templomainkat, hogy ha minden, a településen élő hívünk egyszerre eljönne templomba, akkor mindenki beférjen. Senki ne mondhassa, hogy nekem nem jutott hely. A mi templomunk is ilyen. 1870-ben, amikor a mostani formáját elnyerte, kb. 200 ülőhelyet alakítottak ki benne. Azóta egy-két dolog át lett alakítva, némiképp az ülőhelyek száma is csökkent. De ha kell, székekkel tudjuk pótolni. Létszámunk sem változott, kb. 200-210 evangélikus él ma Csákváron.

Hányszor sikerült az elmúlt évben megtölteni az összes helyet? Minden nagyünnepen? Sajnos a karácsony szentestét leszámítva nagyünnepi istentiszteleteink látogatottsága is – ha csak valamilyen családi eseménnyel nem párosul – ugyan olyannak mondható mint minden vasárnapé. Előre bocsátom, hogy nem szeretnék abba a hibába esni mint egyik régebben itt szolgált lelkészünk. Aki minden vasárnap megragadta az alkalmat, hogy a templomban lévő hívek fejére olvasta a templomba nem járás bűnét. Illetve rajtuk-rajtunk kérte számon a távolmaradókat.
Tény, hogy gyülekezetünkben a statisztikai mutatók nem rosszak. Nagyvárosi, vagy egyáltalán csak nagyobb létszámú gyülekezetek megirigyelhetnék a 10-15% körüli istentiszteleti létszámot. A fejenkénti 20 E Ft körüli egyházi hozzájárulást. Az alkalmak sokaságát.

Azonban nem hagy békén az a gondolat, hogy valami mégis nem úgy működik, vagy történik mint ahogy kellene. Közel 40 fős az énekkarunk, több mint 40 gyermek részesül óvodai-iskolai hitoktatásban, 11 fiatal készül konfirmációra. Mégis mintha nem a gyarapodás, hanem a fogyás jelei mutatkoznának. Egyre több tábort tartunk, több esküvőn töltötték meg ünneplő családok a templomot, többször szerepelt az énekkar. Mégis, vagy talán pont ezért a fáradtság, a kimerülés jelei mutatkoznak. Valaki azt mondta: A mai világban ahhoz is sietni kell, és komoly erőfeszítéseket tenni, hogy egy helyben maradjunk, hát még ahhoz, hogy ne maradjunk le.

Igaz, hogy új ablakok vannak a templomon, de tartalékaink csökkentek. Az adakozási kedv is valamelyest visszaesett. Mi presbiterek is nehezebben indulunk az egyházfenntartói járulék után.

Az elmúlt évben készült egy szociológiai felmérés egyházunkban. A kutatást dr Fábri György az ELTE rektorhelyettese vezette, aki elkötelezett evangélikus.

Első megállapítása, illetve bevezetője a tanulmánynak:

"Evangélikusnak lenni ma Magyarországon jó dolog lehet: a jövőt ugyan kicsit borúsnak látjuk, de amit ma ad nekünk az egyház, és amit mi adunk neki, azzal összességében elégedettek vagyunk. Ez a megnyugtató, vagy éppen aggasztó tanulsága az egyháztagok körében végzett kutatásunknak, amelyben az egyéni hitélet, az egyházi alkalmakon való részvétel, a gyülekezeti-egyházszervezeti aktivitás, a lelkészi munka, az evangélikusság jellemzői, értékrend és felelősségvállalás, valamint az egyház társadalmi szerepvállalása, az egyházstratégia ismertsége témakörét feldolgozó kérdések szerepeltek."

Ezen kívül még több érdekes megállapítása is van a tanulmánynak. Többek között, hogy az evangélikusok, összehasonlítva más felekezetűekkel, családcentrikusabbak, összetartóbbak, érzékenyebben reagálnak az egész társadalmat érintő nehézségekre, természeti katasztrófákra. Büszkék evangélikusságukra, hagyományaikra. Bár többségük nem tudja megfogalmazni evangélikus identitását. (A leggyakoribb, hogy mi nem vagyok.)

Tehát ez is azt mutatja, amit gyülekezetünkben tapasztalunk. Több a pozitívum nem csak a társadalomhoz, hanem a többi felekezethez viszonyítva is.
Mégis nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a jeleket, amiket az előzőekben említettem. Ennek egyik oka valószínű abban rejlik, hogy – ha csak az emberi oldalát nézzük - létszámunk súrolja azt a határt ahol még önálló gyülekezetről beszélhetünk. Anyagilag is ahogy a zárszámadásból hallottuk bevételeinknek csak felét tudjuk saját forrásból biztosítani. A másik fele központi támogatás, illetve a hitoktatói díj, és pályázatok. A statisztikai adatokkal azonban nem érdemes zsonglőrködni. Bizton mondhatjuk, hogy létszámunk nem valószínű, hogy drasztikusan változna a közeljövőben. Sem a demográfiai adatok, sem a beköltözők száma nem valószínűsíti ezt. A kérdés inkább az, hogy azt a kb. 100-120 passzív gyülekezeti tagot meg tudjuk-e szólítani, valamint aktív misszióval elérjük-e a gyülekezetekhez, tehát semelyik felekezethez nem tartozó embereket?
Pár napja jelent meg a világhálón Sipos Ete Álmos református lelkész tanulmánya, mely pont ezekre a kérdésekre keresi a nem hagyományos, mondhatni kincstári választ. Szerintem nagyon jó téma lenne akár a presbitérium, vagy a férfikör, vagy bármilyen gyülekezeti csoport számára feldolgozásra. Mert ugyan úgy ahogy a szociológiai felmérésnek is csak akkor van értelme, ha cselekvésre késztet. Nem lehet úgy stratégiát csinálni, ha nem ismerem az adott helyzetet. Nem ismerem a magam, gyülekezetem, egyházam reális állapotát. Mondhatni, nem merek tükörbe nézni.

Miért hagyják el ma az emberek az egyházat? Fogyásunk okai.

Idézet, Sipos Ete Álmos előadásából:
"A fogyás első komoly okának látom azt, hogy egyházunk gyülekezeteinek túlnyomó többségében folyó un. lelki munka, nem Krisztus-központú, hanem egyre inkább ember-központúvá válik. Azt értem ezen, hogy gyülekezeteink többségében nyíltan, kimondva is, minden az emberért van, minden az ember körül forog. Ez érvényes az igehirdetésekre, a szentségek, azaz a keresztség és úrvacsora kiszolgáltatására nézve is. Amikor egy gyülekezet életét megvizsgálják az egyházi hatóságok, mindig a statisztikai adatok után érdeklődnek. Megtartottak-e minden istentiszteletet, bibliaórát, van-e gyermekistentisztelet, ifi óra, hány keresztelő volt és mennyien vettek úrvacsorát, hányan konfirmáltak stb. Ha a statisztikai adatok viszonylag elfogadhatóak, minden rendben van. Sajnos, a szolgálatok lelki tartalma, vagyis az, hogy mi hangzik el ezeken az alkalmakon - szinte - senkit nem érdekel. A presbiteri és egyéb egyházi gyűlések főszereplője sem Krisztus és az Ő akarata, nem az a fő kérdés, hogy Ő mit akar, hanem legtöbbször a többség nagyon is emberi akarata határoz meg mindent. Már pedig az igazi egyház vonzóereje, a gyülekezetben jelenlevő élő Krisztus, aki Lelke által kormányozza az Ő testét. A gyülekezet Krisztus nélkül olyan, mint a mágneses erejét elveszített vasdarab: nincs vonzása. Ha egy gyülekezet lelkipásztora, vagy presbiterei esetleg szomorkodnak a résztvevők csekély, vagy fogyó létszáma miatt, rögtön újabb alkalmak, vagy valami látványos (gyakran pszicho-technikai) módszer, vagy valamiféle liturgiai újítás alkalmazását fontolgatják, mellyel a létszámot növelni lehetne. Legtöbbször valamilyen amerikai siker-orientált, wellnes-keresztyén típusú mega-gyülekezet módszereit akarják „lekoppintani". (Ez történik napjainkban is, református egyházunk egyik, városi nagy templomában, ahol az úrasztala fölé barkácsolt pódiumon, füst és villogó fényeffektusok kíséretében zenélő rock-banda adja elő számait azzal a céllal, hogy a templomba becsalogassák az ifjúságot.)

A "hogy adhatnánk többet Krisztusból?" kérdése igen kevés helyen kerül elő." Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Sipos Ete Álmos lelkész úr annak a református egyháznak a lelkésze, amely létszáma a népszámlálási adatok alapján több mint 1M 600 ezer, és ebből az egyházi nyilvántartásokban a választói névjegyzékben alig 400 ezren szerepelnek.

Nem mintha evangélikus egyházunkban jobb lenne az arány. Úgy gondolom ezen a téren is teljes az ökumené, az egység a mai keresztény egyházak között Magyarországon.

Elég összetett a kép. Nem is szeretnék olyan területre tévedni, amely egyrészt egy ilyen éves jelentésnek nem része, másrészt szociológusok, politológusok, teológusok által folyamatosan kutatott és publikált terület. Tény, hogy a körülöttünk lévő világ - amelyből Mennyei Atyánk nem kivenni, hanem abban megtartani akar, Jézus Krisztus által – talán pozitív irányban változhat. Ha csak az elmúlt évi politikai változásokat, vagy a közgazdászok által prognosztizált gazdasági felemelkedést nézzük. De nekünk nem ehhez kell igazodnunk. Anyagi javaink is attól függnek, hogy hányan élnek Krisztus evangéliumából. Mert az egyház azokból tud élni, illetve azok adományaival, önkéntes munkájával, odaszánt idejével és életével tud gazdálkodni, akik az egyházból, illetve annak fejéből, Jézus Krisztusból táplálkoznak, élnek.

Elmúlt évünkre visszatekintve elmondhatjuk, hogy ha gyülekezetünk létszáma és szolgálóinak száma - ha nem is gyarapszik olyan látványosan -, de sok hűséges szolgatárs segíti a hitéletet kiegészítő munkát.

  • Köszönet illeti a sok önkéntes munkát, amely a templom épületén, környékén, a temetőben, a faházban lett elvégezve. Hála Istennek ezekért továbbra sem kell pénzt kiadnunk.
  • Köszönet a gyermekmunkában segítőknek, akik a gyerekekkel együtt a családok számára is sok ajándékot adnak a szereplésekre való felkészítésben, a nyári táborok foglalkozásaiban, vagy az ádventi készülődésben.
  • Köszönet az énekkar vezetőjének és tagjainak, akik hűségesen hétről-hétre odaszánják idejüket, tudásukat, lelkesedésüket, hogy az énekkar egy igazi szolgáló közösségé válhasson, egymás, a gyülekezet, valamint településünk, és sokszor tágabb közösségeink felé.

Meg kell említenem egy új színfolt megjelenését. Elkezdte működését gyülekeztünk Sziklavár Alapítványa, melynek kuratóriumi tagjai új lendülettel komoly célokat fogalmaztak meg egyrészt épületeink hasznosítása, kihasználtsága, valamint új tevékenységek szolgálati ágak tekintetében.

  • Köszönet nekik is aktív munkájukért, ötleteikért, elkötelezettségükért.
    Végül szeretnék köszönetet mondani minden presbitertársamnak az elmúlt év közös munkájáért. Szebik Károly tisztelendő úrnak odaadó, felkészült, igényes szolgálataiért, melyből tapasztalhatjuk az evangélium iránti elkötelezettségét, egyházszeretetét. Remélem a most elég sok idejét lekötő tanulmányok segítségére lesznek ezen megtapasztalások átadásában, a gyülekezet vezetésében, a pásztorolásban, a hétköznapok feladatainak megoldásában.

2011-es évünk mottója célja pedig lehetne:
"Arról ismerszik meg Jézus Krisztus egyháza, hogy tisztán és hűségesen hirdetik, hallgatják és megtartják az Ő szent evangéliumát; hogy helyesen szolgáltatják ki a szentségeket, még akkor is, ha vannak tökéletlenségek és hibák, hiszen emberek közt mindig lesznek ilyenek. Azt a helyet viszont nem tekintjük egyháznak, ahol nem hirdetik, nem hallgatják, és nem tartják meg az Igét." (1536. évi Genfi Hitvallás, 18. tétel)

Tehát nagyon fontos, hogy templomunk minél többször megteljen. Célunk nem lehet kevesebb, mint, hogy minden csákvári evangélikus otthonra leljen gyülekezetünkben, annak aktív tagja legyen. Ehhez azonban bátorkodjunk olyan kérdéseket is feltenni, melyek a lényegre irányulnak. Merjünk mi magunk Krisztusra hagyatkozni, és engedjük meg, hogy Ő maga mutassa meg a helyes utat, a tennivalókat. Adja Isten, hogy idei évünk minden alkalmának megszervezésénél ne csak a tele templom, hanem ez a cél is lebegjen szemünk előtt.
Csákvár, 2011. február 13.
Mészáros Tamás felügyelő

Társoldalak
Csákvári Evangélikus Egyházközség
Bicskei Evangélikus Egyházközség
Csabdi Evangélikus Egyházközség
Elérhetőségünk
Állandó gyülekezeti alkalmaink
Aktuális
Vendégkönyv
Olvasnivalók
Kapcsolódó linkek
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster