Csákvár-Bicske-Csabdi Társult Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Csákvár-Bicske-Csabdi Társult Evangélikus Egyházközség
Csákvári Evangélikus Egyházközség
A csákvári gyülekezeti élet bemutatása
 

A csákvári gyülekezeti élet bemutatása

(Részlet egy 2007-ben elhangzott előadásból)

A GYÜLEKEZETI ÉLET NAPJAINKBAN

A gyülekezet életéről néhány gondolatot szeretnék végül megosztani.
Talán elsőként azt kell elmondanom, hogy a tény, hogy sokáig nem volt helyben lakó lelkész, jó irányba vezette a gyülekezetet. A gyülekezet tagjai összefogtak, és így került sor a templom belső felújítására, amelynek során kialakult a jelenleg ismert helyzet.

Deák tér - sok látogató, nyitott gyülekezet
Az üresen maradt parókia épületnek is sikerült funkciót találni. A gyülekezet volt lelkésze a Budapest Deák téri gyülekezetbe került, és ismerve az itteni helyzetet, az akkor már erősen romlott állapotú épületet felújítva kialakították turista szállóvá. Elsőként a deák téri ifjúság, használja a helyet, de más, főként egyházi csoportok előtt is jó lehetőség a táborozásra.. Ennek köszönhetően a nyári hetekben szinte mindig hangos az udvar, az óvodásoktól a mozgássérültekig sokszínű látogatókkal találkozik a gyülekezetünk.

templom felújítás, lelkészlak felújítás, faház felújítás
A templom belső felújítását a tetőcsere, majd a lelkészlakás épületének szintét tetőcseréje és nyílászáróinak cseréje követte. Tavaly került sor a templom külső felújítására, amikor a templom új színezést kapott, hogy ezáltal szép éke legyen Csákvárnak. Ezek a főként gazdasági események azért fontosak, mert a gyülekezet tagjai egyrészt anyagiakkal, másrészt kétkezi munkával veszik ki részüket a felújításban, ami gyülekezetünk közösségi életét erősíti.

Gyülekezeti alkalmaink
A közösségi életünkről leginkább gyülekezeti alkalmaink árulkodnak.

istentisztelet
Minden vasárnap és ünnepnapon istentiszteletet tartunk, újévtől nagypéntekig a fűtött gyülekezeti teremben, a faházban. Az istentiszteleti látogatottság kicsit jobb, mint az országos átlag, de az utóbbi években sok templomlátogató testvér betegség miatt már nem tud eljutni az istentiszteletre. Úrvacsorait közösséget minden ünnepnapon, és minden hónap első vasárnapján tartunk.

bibliaóra
A gyülekezeti bibliaórát viszonylag kevesen, főként nyugdíjasok látogatják. Egy időben jól működött a házi bibliaóra, amelyen aktív felnőttel vettek részt. Nyáron a bibliaórák szünetelnek.

énekkar - misszió - zenés áhítat
Az énekkar nagyon fontos részét képezi a gyülekezeti életnek. Hetente tartunk próbát, és a létszám elérte a 40-et. Nem csak evangélikusok, hanem református és katolikus gyülekezeti tagok is csatlakoztak kórusunkhoz. Az idei pünkösd ünnepen konfirmáltak közt három testvérünk az énekkaron keresztül kapcsolódott a gyülekezethez és ezáltal Krisztushoz - ezért különösen is hálás vagyok Istennek. A gyülekezet zenei életét meghatározzák a minden hónap első vasárnapján rendezett "Zenés áhítat" sorozatunk, amelyen nagyos sokféle zenei stílussal találkozhat a gyülekezet. A zenéhez vendég igehirdetőt is hívunk. Ide tartozik a Pyrbaumi kapcsolat is. Az énekkarnak köszönhető, hogy 2005-ben a két gyülekezet testvérgyülekezetté lett.

hitoktatás
Csákváron - talán elsőként az országban az iskolai órarendbe ágyazták be a hittan oktatást. A helyi három felekezet - katolikus, református, evangélikus - közül, illetve erkölcstan közül lehet választani. Az iskolások közel fele választja a hitoktatást. Az iskolai hittannak hátránya is van: a gyerekek és a családok "letudják" az egyházi kötelezettségüket, kevesen járnak templomba, és az istentisztelettel párhuzamosan tartott gyermek-bibliakörre. Ezért találtuk ki azt, hogy egy évben két-három alkalommal "hittanos csendesnapot" tartunk a gyülekezeti teremben, amelynek az a célja, hogy a gyerekeknek legyen örömteli gyülekezeti és közösségi élményük.

ifi óra
Az ifjúsági élet gyülekezetünkben jelenleg nem szárnyal. A gyülekezetbe érkezésemtől kezdve hetente tartottam ifjúsági órát, ám az utóbbi mésfél évben ennek a látogatottsága minimálisra csökkent. Az ifjúság - feltételezem, Németországban is - nagyon elfoglalt. Sokféle iskolai kötöttség mellett sok minden más foglalkoztatja őket, melyek mellett a gyülekezeti ifjúsági alkalom csak egy választási lehetőség. Tavasszal ezért, a lehetőségeinket átgondolva szerveztünk egy ifjúsági délutánt, ahol szalonnasütéssel, beszélgetéssel játékokkal töltöttünk el több órát, s amelynek a szervezők és a résztvevők részéről is jó visszajelzése volt. Remélem, hogy a folytatás is ilyen lesz.

hittanos táborok, ifjúsági táborok
A hitoktatáshoz és az ifjúsági élethez hozzátartozik a nyári táborok, illetve a minden év tavaszán megrendezésre kerülő konfirmációi tábor. Gyülekezetünk kicsiny száma ellenére nagy létszámmal veszünk részt ezeken az alkalmakon. Újdonság a testvérgyülekezeti kapcsolatunkból megszületett elhatározás, hogy idén a Balatonnál közös ifjúsági tábort tartunk. Ez az ifjúsági partnerkapcsolat megalapozását, és a két gyülekezet közötti kötődés megerősödését jelenti.

csendesnapok, evangélizációk, szeretetvendégség, ökumenikus imahét, reformáció
A csákvári gyülekezetben szokás egy nagyheti és egy adventi 3 napos evangélizációt tartani. Hétköznap esténkén gyűlünk össze, hogy meghallgassuk a meghívott igehirdető szolgálatát. Ezek az alkalmak is nyitottak a többi felekezet előtt. Csákvári gyülekezetünkben eddig - szolgálatom ideje alatt - csak egyszer volt szeretetvendégség. Én nagyon fontosnak tartom azt, hogy a gyülekezet tagjai találkozzanak egymással, időt szánjanak egymásra, részt vegyenek egymás életében. A reformációról október 31-én este református testvéreinkkel közös ünnepi istentiszteleten emlékezünk meg. Az ökumenikus imaheti alkalmakat januárban, 6 napon keresztül tartjuk.

gyülekezeti kirándulás
A közösségi élet egyik kiemelkedő pontja a szeptember végi egy napos gyülekezeti kirándulás. Ezt mindig vasárnap tartjuk. Felkeresünk egy evangélikus gyülekezetet, és részt veszünk az ottani istentiszteleten, valamint ismerkedünk a kiválasztott környék egyházi, kulturális és egyéb értékeivel.

társgyülekezeti nap
Ahogy a történetben említettem, Csákvár Csabdihoz és Bicskéhez tartozik. A három, egymástól nagyon különböző gyülekezetben kell ellátnom a lelkészi szolgálatot. Csabdi egy kb. 30 lelkes evangélikus gyülekezet jelent, ahol templom, lelkészlakás, harangozólakás és papi föld van, és a gyülekezet életét 3 család viszi.
Bicske kisvárosban a gyülekezetnek csak egy temploma van, az is kívül - belül - alul - felül felújításra vár. A kommunizmus itt éreztette a leginkább a hatását. A 2001-es népszámláláskor 112-en vallották magukat evangélikusnak, de ebből majdnem 15 testvért már eltemettem. Templomba átlag 12-en járnak. Bicskén óriási segítséget jelent a katolikus általános iskola, ahol az evangélikus iskolásokat heti 2 órában taníthatom hittanra. A jövőt jelenti a karácsony esti istentiszteleti látogatottság, amikor a hittanos gyerekek verssel és zenével szolgálnak a gyülekezetben: tavaly előtt 56-an, tavaly 54-en vettek részt.

munkatársképzés, kiscsoportok kialakítása - új utak
A jövőről mindig nehéz beszélni. Vannak terveink, de az utolsó szó mindig az Istené. Amit a szolgálatban nagyon fontosnak tartok, az a munkatársképzés. Ma elkerülhetetlen az, hogy csak a lelkész látogasson, csak a lelkész imádkozzon, csak a lelkész olvasson igét. A rendszerváltás előtti időszak elszoktatta a testvéreket az aktív gyülekezeti élettől. Sokan szeretnek csendben békésen meghúzódni. Az egyház problémáinak megoldását a gyülekezeti tagok, a laikusok aktivizálásában látom. Ha sikerül megfelelő szolgáló testvéreket bevonni a gyülekezeti életbe, kiscsoportokat kialakítani, a gyülekezet lelki élte erőteljes virágzásnak indulhat.
Szebik Károly

Társoldalak
Történelem
Elérhetőségünk
Állandó gyülekezeti alkalmaink
Harmonia Floriana Kórus
Tisztségviselőink (2006 - 2012)
"SZIKLAVÁR" Gyülekezeti újságunk
Fotóalbum - gyülekezetünk életéből
Vendégkönyv
Testvérgyülekezeti kapcsolatunk Pyrbaummal
Archívum
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster