Csákvár-Bicske-Csabdi Társult Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Csákvár-Bicske-Csabdi Társult Evangélikus Egyházközség
Csákvári Evangélikus Egyházközség
Archívum
Hálaadás a felújított csákvári evangélikus templomért - 2006. április 30.
 

Hálaadás a felújított csákvári evangélikus templomért - 2006. április 30.

"Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá."
(1Pt. 2,5a)

Április 30-án, vasárnap az evangélikus gyülekezet négyszeres ünnepre gyűlt össze. Hálát adtunk kegyelmes Istenünknek, aki lehetővé tette, hogy templomunk szépen megújulhatott. Ugyancsak hálával tartozunk Istennek a gyülekezet tíz éve alakult kórusáért. Ezen a napon tartottuk idei társgyülekezeti napunkat a csabdi és bicskei evangélikus testvérekkel, valamint ekkor került sor az idei egyházi tisztújító közgyűlésen megválasztott új tisztségviselők és presbiterek beiktatására.

A 14 órakor kezdődő istentiszteleten Bencze András, a Fejér – komáromi Evangélikus Egyházmegye esperese hirdette az evangéliumot, felhívva a figyelmünket arra a Jó Pásztorra, aki ismeri az övéit, és Aki odaadta az életét, hogy Általa örök életünk legyen. Jézus az, aki pásztorolja a gyülekezetet, és aki előttünk járva vezet minket. Ő az, aki otthont, akolt ad a nyájnak a templomban és az egyházban. Ő az, akinek a vezetésére figyelve a juhok rábízhatják magukat – mint az énekkarosok a karnagyukra. Jézus az a Pásztor, akinek bojtárai lehetünk, mint presbiterek és tisztségviselők.

Ezt követően Szebik Károly, a gyülekezet lelkésze beiktatta hivatalába az új presbitériumot. Az iktatást ünnepi közgyűlés követte, amelyen Mészáros Tamás, a gyülekezet felügyelője beszámolt a felújítás munkáiról, megköszönte az egyházmegye, a gyülekezet, és mindazok támogatását, akik lehetővé tették templomunk megszépülését. Horváth József esperes plébános és dr. Kiss Boáz református lelkipásztor, Giesz János polgármester úr és Bencze András esperes úr köszöntötték gyülekezetünket ünnepünk alkalmából.

A gyülekezet ünnepe az istentisztelettel nem ért véget: a templom udvarán a pécsi „MárkusZinház” „Égigérő fa” c. könnypotyogtatóan vidám bábelőadását élvezhették gyerekek és felnőttek egyaránt. 18 órától ismét a templomba vonultunk: Csákvár településeinek kórusai köszöntötték jubiláló kórusunkat: az Összhang Kamarakórus és a Református Gyülekezet Énekkara Kunstárné Takács Irén vezetésével; majd a templomudvaron a Csákvári Férfikar Bódi Árpád irányításával és a Csákvári Általános Iskola Énekkara Szakálné Dornyi Erzsébet vezetésével. A zenés áhítat szívmelengető része volt, amikor Szőllősi Pál – az evangélikus énekkar tagja - megemlékezett kórusunk történetéről, kiemelve a legfontosabb állomásokat; majd Albertné Joób Emese állt az első kórustagokkal kiegészült kórus elé, akik Händel: Győzelmet vettél, ó, Feltámadott c. kórusművét énekelték az ő vezényletével.

A közös vacsorát egy evangélikus zenei együttes, a „Sem-Rock” előadása követte, akik tradicionális ír népzenével, népdalokkal gyönyörködtettek minket. A koncertet követően lehetőség nyílt az ír zene mélyebb átélésére: az együttes tagjai táncházat tartottak a résztvevők számára.

Köszönjük, hogy együtt ünnepeltek velünk, és osztoztak örömünkben!

Társoldalak
Déli harangszó
Eseménynaptár 2007/I
ökumenikus imahét - Biblia Éve 2008
2007. II. félév programjai
2008. I. félévi eseménynaptár
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster