Az interneten keresztül érkezett hozzám a következő olvasnivaló. Érdemes rajta elgondolkodnunk!

Két kis magzat beszélget egy anya hasában:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy fel-készüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked vala-mit: a születés utáni életet kizár-hatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de minden-esetre meglátjuk a Mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
- A Mamát? Te hiszel a Mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle Mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.

- No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk!

Pyrbaumi testvérgyülekezetünk

A csákvári - pyrbaumi evangélikus kapcsolat a német testvér-kórus tavaszi ittléte alkalmával fontos mérföldkőhöz érkezett: 2005. május 29-én a Csákvári evangélikus templomban tartott istentiszteletünkön a Pyrbaumi Evangélikus Egyházközség és a Csákvári Evangélikus Egyház-község testvérgyülekezetté lettek egymás számára.

Klaus Eyselein, a német gyülekezet lelkésze Jézusnak a mustármagról szóló példázata (Mk 4, 30 – 32) alapján hirdette az evangéliumot: a mustármag példáján keresztül a kicsiben rejlő gazdag, tartalmas értékekre, az óriási lehetőségekre hívta fel a gyülekezet figyelmét.

Az igehirdetést követően annak a két nagy gyertyának a meggyújtására került sor, amelyet az istentiszteletre bevonuláskor a pyrbaumi gyülekezet részéről Konrad Heck presbiter, csákvári gyülekezetünk részéről Mészáros Tamás felügyelő hozott be, és amelyet a tervérkapcsolatunk jel-képeként egymásnak ajándékoztunk. A gyertyák felirata: "...hogy egyek legyenek" Csákvár - Pyrbaum 2005 magyar és német nyelven.

A két egyforma gyertya meggyújtása egyrészt kifejezi a Krisztushoz tartozást: Krisztus Urunk is Önmagát áldozta fel értünk, értünk adja, „égeti” magát, s közben világosságot ad számunkra. Másrészt a két gyertya kifejezi az egymáshoz tartozást is, azzal, hogy minden vasárnap és ünnepnapon égnek a pyrbaumi evangélikus oltáron, ill. a csákvári evangélikus oltár mellett a gyertyatartón. Mindemellett emlékeztet arra, hogy másutt is vannak, akik minket szeretnek, akik értünk imádkoznak, és akikért mi ugyanezt megtehetjük.

Talán sokakban felmerül a kérdés: miért van szükség erre a „testvérgyülekezeti kapcsolatra”? Többen tudják, hogy a két énekkar között 1998 óta tart a kapcsolat, amely az idő teltével egyre szorosabbá vált, és válik. A német kórus vezetője, Ernst Damm, aki egy evangélikus oktatási intézetben dolgozik, szintén szíve ügyének tekinti a két gyülekezetnek a kórusaik által megszületett kapcsolatát.

A közös jövőről nagyon nehéz nyilatkozni. Teljesen egyetértünk Eyselein lelkész úrral, és Heck presbiter úrral abban, hogy a két gyülekezet központi összekötő szerepét az énekkarok közti kapcsolat ápolása játssza. További lehetőséget a két gyülekezet hittanosai, konfirmandusai és ifjúsága jelenthet: közös táborok, konferenciák megszervezése.

Egy külföldi kapcsolat sok áldással jár a gyülekezet életében. Egy másik országban, más történelmi, politikai és szociológiai háttérrel rendelkező egyházban más lehetőségek vannak, ugyanakkor más problémákkal, kihívásokkal kell szembenézniük. Testvéreinket megismerve bízom abban, hogy sokat tanulhatunk egymástól. SzK

Gondolatok a gyülekezetről II.

Ősz van, az évkezdés ideje. Véget ért a nyári szabadságok, a pihenés, a kikapcsolódás lehetősége. Vissza kellett térni a munkához, a feladatokhoz. Új kihívások, új lehetőségek előtt állunk, illetve, már bele is kezdtünk. A gyerekek – unokák újra az iskolapadokat koptatják. Újra minden a régi mederben.

Új munkaév indul a gyülekezetben is. Újra indulnak gyülekezeti alkalmaink: bibliaóra, ifi, énekkar, házi bibliacsoport, hittanórák (az alkalmak rendjéről az utolsó oldalon).

De vajon mi késztet arra, hogy évről évre „gyötörjük magunkat”, hogy mindig legyen bibliaóra, hittan, és mindaz, ami még „kínálatban” van? Néha olyan kilátástalannak tűnik a gyülekezetek élete. Mintha keserű szájízzel, kínkeservesen, kényszerűségből történne minden. Néha még feleslegesnek is tűnik. Hiszen annyi más programlehetőség kínálkozik! Annyi minden mást is tehetnénk, sok mással is eltölthetnénk el a szabadidőnket!

Vasárnaponként a gyülekezet mégis összegyülekezik az istentiszteletre. A leghűségesebbek rászánják az időt a bibliaórára is. A templomot és az udvart rendben tartják, ha kell, kétkezi erővel segítenek akár egy terem berendezésénél, vagy szeretetvendégséghez süteményt készítenek.

Úgy tapasztalható, hogy minden emberi logikának ellentmondva létezik egy olyan erő, amely munkálkodik a gyülekezetekben. Isten ereje. Az az erő, amely nem enged a csábításnak, és belső tűzzel kényszeríti az embert, hogy Istennel foglalkozzék; amely elvezet az istentiszteletre, amely ösztönöz az adakozásra, az egyház fenntartására.

Jeremiás próféta írja könyvében: "Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve. Erőlködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta hatalmam." (Jer. 20,9)

Jó lenne, ha minél többen engednénk lángra lobbanni a szívünk mélyén azt a szikrát, amelyet Istenünk egyszer valamikor belénk helyezett. Jó lenne, ha felfedeznénk, hogy Mennyei Atyánk számára milyen fontosak és értékesek vagyunk: egyszülött Fiát, Jézus Krisztust áldozta fel értünk, hogy Ő haljon meg helyettünk. Jézus szenvedéseiért és haláláért kaptuk Istentől ezt a szikrát. A keresztségünk alkalmával azzal a reménységgel adta nekünk, hogy egyszer majd lángra lobban, és Istenért ég. Egyszer majd rádöbbenünk arra, hogy minden elmúlik ezen a világon, semmi nincs állandó, és semmi sincs, ami megbízható lenne. Élni egyedül és kizárólag Istenért érdemes. És ez nem pesszimizmus, hanem Isten gyönyörű igazsága, amely betölti az Istenben bízó ember szívét.

A kérdés: akarom-e? Akarom-e, hogy Isten szeretete lángra lobbantson? Akarom-e meghallani és megérteni a Mennyei Atya akaratát? Mit teszek azért ebben a gyülekezeti munkaévben, hogy Isten jobban munkálkodhasson bennem, és rajtam keresztül?

SzK

Hittanos tábor

(beszámoló)

Gyülekezetünk az eddigi hagyományt követve Nagyvelegen tartotta az hittanosaink számára megszervezett táborát a bicskei, székesfehérvári, tatabányai hittanosokkal együtt.

A délelőtti csoportos foglalkozások témája a lelki növekedés volt: segítségül hívva a közlekedési jelzőtáblákat arról gondolkodtunk együtt, hogy milyen szabályokat kell betartanunk a lelki növekedésünkben, hitbeli előrejutásunkban. A délutáni kézműves- és sportfoglalkozások mellett közös táncra és színelőadásokra is sor került. A tábor napjait Isten igéjével kezdtük és zártuk. Sokat énekeltünk, és természetesen nem hiányozhattak a felolvasott történetek, és a kicsik számára az esti mese Tamás bácsi tolmácsolásában. SzK

Ifjúsági tábor

(beszámoló)

Július-augusztus fordulóján (júl. 31-aug. 7.) ismét a Fejér-­komárom megyei ifjak költöztek a nagyvelegi kastélyba. Ki sátorban, ki szobában, ki a színpadon, de végül mindenki sikeresen elhelyezkedett.

Reggelenként énekszóra ébredtünk, melyet Sztruhár András biztosított számunkra. Meg kell említeni, hogy ő a tábor alapító tagjai közé tartozik, s már közel 40 éve mondható aktív tagnak. A reggeli áhítat után következett a bőséges és finom reggeli.

A délelőtti rövid előadás kérdéseit a csoportos beszélgetéseken vitattuk meg. A csoportok vezetői (Schrantz Zsolt-Nagy Gábor, Bittner Abigél, Szebik Károly, Sassi Gergő, Pethő Judit ) igyekezték megválaszolni kérdéseinket, s a hét végére már jó hangulatú, meghitt beszélgetések is kialakultak. Idén első alkalommal hívtuk meg közénk egyházmegyénk teológus hallgatóit, akik hamar beilleszkedtek és aktív szervezői lettek a tábornak. Ebéd után csendes pihenő, majd a napi fakultációk következtek. Ezek a hét elején még inkább szabadtéri sportok voltak, majd a hét második felében – mikor az idő rosszabbra fordult – inkább benti foglalkozások (tánc, szumó, gitározás, vetélkedő stb.).

Uzsonna, majd fórumbeszélgetés következett, ami már kicsit szabadabb légkörben zajlott. Ennek keretében néztük meg a Luther című filmet is, aminek kapcsán az egyik alkalom témája a reformáció lett. A nagyon finom vacsora után először a színdarabokat tekinthettük meg. Sokat nevettünk, énekeltünk, s az esti áhítat méltó zárása volt a minden napnak. Süller Zsolttal idén Péter apostol életét követtük végig. Esténként filmklub, táncház és különböző játékok közül választhattak a táborozók.

Vasárnap reggel szomorkásan, fáradtan keltünk, de tudtuk, hogy hamarosan megint együtt leszünk, hiszen reményeink szerint havonta fogunk találkozni egy csendes hétvége keretében.

Úgy legyen!

Mészáros Judit