Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

2006 a választások éve. Újra véleményt kell nyilvánítania az országnak, hogy kik legyenek azok, akik képviselik az állampolgárok véleményét és akaratát - a parlamentben és településünk önkormányzatában. Bizonyos értelemben nagy öröm ez, hiszen még sokan emlékeznek arra az időre, amikor a magyar népnek nem volt sem beleszólási joga, sem lehetősége az ország irányításába.

Ugyanakkor ez nagy felelősség is. Hiszen nem szabad csak a pillanatnyi helyzetet látnunk, a jelenlegi politikai és gazdasági helyzetet, hanem látnunk kell azokat az irányvonalakat, amelyek meghatározzák a jövőt: gyermekeink és unokáink életét.

Ha felidézzük történelmünk egyes eseményeit, láthatjuk, hogy nem csak a pillanatnyi helyzet érlelt meg lépéseket, hanem a magyarság jövője is. Magyar őseink nem csak magukra gondolva érkeztek a Kárpát medencébe, ha-nem azért is, hogy gyermekeiknek, leszármazottaiknak otthonuk legyen. István király nem magára gondolt, amikor a pápától koronát kért, hogy Magyarország önálló, szabad állam lehessen Európában. Rákóczi nem saját magára gondolt, amikor Esze Tamásék Lengyelországban felkeresték őt, hogy álljon a felkelés élére. Kossuth és Batthyány sem magára gondolt, amikor meghirdették a toborzást, hogy a leigázó német csapatokkal a haza szabadságáért felvehessék a harcot.

Amikor eljön a választás ideje, ne csak magunkra gondoljunk, hanem gyermekeinkre és unokáinkra, azokra, akik 25 - 50 - 100 év múlva nevezhetik magyarnak magukat.

De nem csupán a parlamenti és a települések önkormányzatának tagjairól, képviselőiről kell az országnak véleményt alkotnia. 2006-ban a Magyarországi Evangélikus Egyház törvényei értelmében a püspöki és a gyülekezeti lelkészi tisztségek kivételével általános tisztújítást kell tartani. Vagyis újra szavaznunk kell a gyülekezeti tisztségviselők (felügyelő, gondok, pénztáros, stb.) és presbiteri tisztségek betöltéséről, és a felsőbb egyházkormányzati szinteken (egyházmegye, egyházkerület) is voksolnunk kell.

Ezzel kapcsolatban az újságunkban további résztelekkel szolgálunk. Ami most fontos a számunkra, az a felelősség. Felelősség a gyülekezetünkért, ahol megkereszteltek, ahol a konfirmációi ünnepségen fogadalmat tettek arra, hogy gyülekezetünknek hűséges, építő tagjai lesznek, és ígéretet tettek arra is, hogy felelősséggel hordozzák evangélikus egyházunkat, hogy az betölthesse az Úr Jézus Krisztustól kapott küldetését kicsiny hazánkban is.

2006 a választások éve. Mielőtt döntünk, újra és újra tudatosítanunk kell magunkban, hogy Isten is voksolt. Egy nagy +-et vetett, de nem papírra, hanem Jeruzsálem mellett a Koponyahelyre, és ezen engedte értünk meghalni Egyszülött Fiát.

Így adta elénkbe az Életet, az Örök Életet, hogy azt válasszuk!

Ámen!

SzK

A választásokról

Mint a bevezető áhítatban említésre került, egyházi törvényeink értelmében 2006-ban lejár a mostani tisztségviselők mandátuma, és így új választásokat kell tartanunk. Természetesen lehetőség van arra is, hogy a jelenleg szolgálatban állókat – amennyiben vállalják a jelölést – újraválasszuk, akár a jelenlegi, akár új feladattal, tisztséggel megbízva.

Az egyházközségi választások rendje a következő:

1. Mindhárom gyülekezetben az előző választáskor megválasztott jelölőbizottsághoz kell személyeket a különféle tisztségekre ajánlani.

2. A jelölőbizottság feladata megkérdezni az ajánlott személyektől, hogy vállalják-e a jelölést.

3. Az ajánlott személyek nyilatkozata alapján össze­ állításra kerül a jelöltlista;

4. A törvényesen meghirdetett egyházközségi köz­ gyűlésen kell a jelöltlista személyei közül választani.

Ajánlást az egyházközség tagjai közül bárki tehet, viszont szavazni csak a nagykorú egyházközségi tagoknak van joga.

Figyelembe ajánlom még egyház törvényeink ide vonatkozó paragrafusait:

Egyházi törvényünk szerint (1997. évi I tv. 14.§) az egyházközség tagja az az egyháztag, aki annak gyülekezeti életében és fenntartásában lelki, szellemi és anyagi erejéhez képest rész vesz, és általában az egyházközség területén lakik.

Valamint: (2005. évi VII tv. 3.§ (1)) Egyházi tisztségre - ha törvény eltérően nem rendelkezik - csak rendezett életvitelű, konfirmált, nagykorú egyházközségi tag választható meg, ha egyébként a tisztség betöltéséhez megkívánt többi feltételnek eleget tesz.

Egyházi törvényeink szerint (2005. évi IV. tv. 32.§ (1)) az egyházközség kötelessége gyülekezeti lelkészt, felügyelőt, gondnokot, számvevőszéki elnököt, jegyzőt, pénztárost és lehetőség szerint kántort, valamint (2005. évi IV tv. 22.§ (2)) minimum 6 fő presbitert választani.

Az egyházközségekben folyó választásokat 2006. március 31-ig meg kell ejteni a gyülekezetekben. De nem csak az egyházközség tisztségeire, hanem az egyházmegye és az országos egyház tisztségeire is szavazatot kell majd leadnunk.

Mindezek ismeretében kérem a kedves Testvéreket, hogy tegyenek ajánlást a fent nevezett tisztségekre. Az ajánlásokat célszerű az istentiszteletek előtt és után a jelölőbizottságnak átadni.

Külön kérem a kedves Testvéreket, hogy hordozzák imádságukban az egyházi választások ügyét, hogy egyházunk életét alkalmas, felelős, az Egyház Urához szívükben, szavaikban és cselekedeteikben is hűséges személyek tölthessék be, gyülekezeteink, egyházunk épülésére, és Krisztus Urunk dicsőségére.

SzK

Gondolatok a gyülekezetről III.

Kedves Testvérek!

Folytatom gondolataimat a gyülekezetről, amely sokszor gondolkozóba ejt engem. Hiszen annyira egyedülálló az egyház és a gyülekezet. Újra és újra elcsodálkozom azon az isteni erőn, amely élteti, működteti gyülekezeteinket, és egyházunkat.

Ugyanakkor szembesülök a gyülekezet emberi oldalával is. Nehézségekkel, problémákkal, egymás és magunk közti konfliktusokkal, amelyek voltaképpen természetes velejárói minden emberekből álló közösségnek, így az egyháznak is. De az már nem mindegy, hogy ezeket a konfliktusokat milyen módon, konkrétan az Egyház Urához méltóan kezeljük-e.

Az adventi időszakban, amikor ez az idő Krisztus Urunk visszajövetelre, hozzánk való érkezésére figyelmeztet, különösen is fontos, hogy a gyülekezetben és más közösségben, a családban, és munkahelyen is rendezzük a nézeteltéréseinket, a konfliktusainkat. Pál arra int, hogy: „Ha haragusztok is, ne vétkezzetek”: a nap ne menjen le a ti haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek. (Ef. 4,26-27) Amikor Jézus megérkezik, már nem lesz lehetőségünk arra, hogy meggondoljuk magunkat, és helyretegyük azt, amit addig nem tettünk meg. Vegyük komolyan az Istentől ajándékba kapott időt és lehetőségeket, és arra használjuk, amire adta.

Jézus nem azért alapította az Egyházat, hogy a testvéreknek legyen hol civódni, hanem azzal a céllal, hogy az Egyház és a gyülekezet szolgáljon. Hirdesse az örömhírt, hogy Jézus megszabadított minket, hogy nem kell tovább szenvednünk bűneink miatt. Isten megbocsát mindenkinek, aki bűnbánattal fordul Hozzá. Ezért nekünk is bűnbocsánatból és bűnbocsánattal kell élnünk.

De van még egy teljesen más témájú gondolat, ami az utóbbi időben foglalkoztat: a gyülekezet és a lelkésze kapcsolata. Emberileg, kívülállóként a lelkész, úgy tűnik, azért van, hogy a gyülekezet élő lelkiismerete legyen. A lelkész az a személy, akit azért alkalmaz a gyülekezet, hogy próbálja rávenni a gyülekezeti életben való aktívabb részvételre. Mintha lelkész nélkül nem lehetne lelki élet, nem működnének a gyülekezeti alkalmak, nem lehetne istentisztelet, igehirdetés sem.

Pedig mindnyájan tudjuk hogy ez nem így van. Lelkész nélkül is lehet lelki életet élni, lehet és kell imádkozni a gyülekezet tagjaiért, a betegekért, magányosakért, a hittanosainkért, a leterhelt dolgozó felnőttekért, a békétlenekért, a munkanélküliékért, az egyházért. Lelkész nélkül is lehet és kell is az Isten igéjén elmélkedni, hogy megértsük: Isten a saját életünkben min munkálkodik.

Nem szeretnék a „gyülekezet mumusa” lenni, hogy a megjelenésemmel rázzam fel a kedves Testvérek lelkiismeretét. Enélkül is tudjuk, hogy Isten mit vár tőlünk: hogy fontos legyen a számunkra: Rá figyeljünk, hogy Foglalkozzunk vele az istentiszteleti közösségben és az otthoni személyes elcsendesedésünkben.

SzK

Kezdjük a stólával

A televízióban közvetített istentiszteleteken és más egyházi alkalmakon szolgáló püspökökön bizonyára többen észrevették az új liturgikus öltözetrészt, a stólát. Püspökeink teljes egyetértésben 2005 pünkösd ünnepétől hordják „bemutató jelleggel”. Hiszen azt szeretnék, hogy ne csak a püspökök, hanem a lelkészek is használják, és ezáltal színesítsék a liturgikus öltözetet.

Azt bizonyára tudják, hogy a stóla katolikus testvéreink papi öltözékének természetes része, és azt is tudják, hogy a katolikus egyházban a pap a házasság szentségében részesülő pár összekulcsolt kezét stólával köti át. A katolikus egyházban a stóla használata általános és elfogadott.

Nekünk miért van rá szükségünk?

A válaszhoz tudnunk kell, hogy a stóla egy bibliai jelkép: Jézusnak a tanítványi szolgálatról mondott képére utal:

Jézus mondja: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Mt. 11,29-30) A Krisztust szolgáló tanítványnak a szolgálat igájára utal ez a stóla, amely egyszerre felelősségteljesen nyomasztó, ugyanakkor könnyű és boldogító. Tehát nem római katolikus jellegzetesség, hanem bibliai gyökerű a stóla használata az egyházban. A stóla mindig az adott egyházi esztendő aktuális liturgikus színének megfelelő színű és szimbólumú. Adventben és böjtben lila, karácsonykor, vízkeresztkor és húsvétkor fehér, pünkösd és reformáció és konformációi istentiszteleten piros, az egyházi esztendő többi vasárnapján zöld színű.

Püspökeink körlevelükben azt tanácsolják, hogy a lelkész a gyülekezet presbitériumával egyetértésben határozzon arról, hogy kívánják-e a gyülekezetben használni a stólát.

Én csupán arra kérem a kedves Testvéreket, hogy kísérjék figyelemmel a televízióban – és ha tehetik, élőben is – püspökeink szolgálatát, és közben a liturgikus öltözetüket.

Folytassuk a liturgiával

Evangélikus Egyházunk Liturgiai Bizottsága hosszú évek fáradságos munkája után elkészített egy új istentiszteleti rendtartást, amely Advent 1. vasárnapjára érkezett meg egyházunk minden lelkészi hivatalába. De szükségünk van rá?

A válaszhoz az egyház történetének ismeretére van szükségünk. Nyugat – és Közép – Európa a reformáció koráig Római túlnyomó többségben katolikus vallású volt. A reformáció nagy hősei, így Luther Márton is római katolikus vallású volt. Ugyan a legtöbbször csak ágoston-rendi szerzetesként beszélnek róla, mi azonban tudjuk, hogy Luther teológiai tanulmányait követően előbb (1508) római katolikus pap lett (plébános), majd teológiai doktor, a Szentírás doktora (1512), aki minden nap a wittembergi egyetem teológiai fakultásán tartott előadásokat.

A reformáció elindulása után a katolikus mise rendjében történetek ugyan változások: elhagyták a misének azon részeit, amelyek a Szentírás tanításával nem egyeztek. De a mise rendje alapvetően nem változott: a Bibliával, az evangéliumi tanítással összhangban állt.

Magyarországon, az Evangélikus Egyházban a jelenleg használt istentiszteleti rendet Dr. Prőhle Károly teológiai tanár dolgozta ki, de az Állami Egyházügyi Hivatal irányszabása szerint nem a Német Evangélikus Egyház rendjéhez, hanem a németországi evangélikus-református un. Uniált Egyház rendjéhez kellett igazodni. Ez az eredeti német evangélikus istentiszteleti rendhez képest mutat hasonlóságot, de jelentősen lecsupaszított rend.

Ifj. Hafenscher Károly, a liturgiai bizottság elnöke egy képpel magyarázta meg az új rend értékét: a helyzet olyan, mint ha lenne egy ládánk tele kincsekkel, amikkel szabadin rendelkezhetünk, de az egész gazdagság helyett beérjük egy-két darabbal.

Az új rend nem teljesen más rend. Ugyanúgy a legfontosabb, leghangsúlyosabb helyre került a rendben az igehirdetés, és az úrvacsora, mint ahogy az a jelenlegiben is megtalálható.

Viszont valóban sokkal gazdagabb. A gazdagság egyrészt abban mutatkozik meg, hogy bíztat a nemlelkészi szolgálatvégzők szolgálatára az igeolvasásnál és a záró oltári könyörgésben (Ami azt illeti, Csákváron ez már több éves szokás...); valamint lehetőséget ad arra, hogy az istentiszteletre nem csak „beüljünk”, hanem aktív részesei legyünk a „responzumok”, a válaszok által (pl: Lelkész: Az Úr legyen veletek! - Gyülekezet: És a te lelkeddel!)

Ehhez is tudnunk kell, hogy az istentisztelet egyes részei bibliai mondatok, főként Jézus szavai, és Pál apostol leveleiből vett mondatok. Tehát nem római katolikus jellegzetesség, hanem bibliai eredetű hagyomány, amely nem ellenkezik a Biblia tanításával. Ezt bizonyítja az is, hogy ez a „válaszolós rend” a jelenleg használt énekeskönyvünkben is megtalálható a 70. oldalon kezdődően – érdemes utánanézni!

Az új istentiszteleti rend öt fő részre oszlik.

1. Előkészületi rész: harangozás, kezdő ének, és gyó­nás feloldozással együtt(akkor is, ha az istentiszteleten nincs úrvacsorai közösség)

2. Bevezető rész: Zsoltár, Kyrie (Uram, irgalmazz) és glória (Dicsőség a magasságban Istennek...

3. Igei rész: igeolvasás (kettő felolvasandó), igehirde­tés, Hitvallás (Apostoli, vagy Níceai –lásd: Énekesköny­vünk 11. oldala)

4. Úrvacsorai rész: kibővült imádságokkal, és a Mi­atyánk a szereztetési igék után van.

5. Küldés, áldás, záró ének.

Ami még a gazdagságot jelenti: a mai igényekhez igazodva nyújt segítséget istentiszteletek tartásához: húsvét hajnali istentisztelet, tanévnyitó, és tanévzáró istentisztelet, családi istentisztelet, stb.

Ahhoz, hogy az új rendet megismerhessük, nem elegendő egy „próba-istentisztelet”. Ahhoz, hogy átérezhessük, milyen az új rend szerint Istent tisztelni, ismerni kell a rendet, tudnunk kell, hogy mikor kell felállni, mikor milyen mondattal válaszolni, hogy ne legyen idegen az, ami csak szokatlan. Úgy gondolom, hogy a megismeréshez minimum két hónapon keresztül kellene az új rendet tanulnunk, és csak azután szabad róla felelősen nyilatkoznunk. S talán furcsa: de ez rám, a lelkészre is vonatkozik. Együtt kell tanulnunk.