1%

Szeretett testvéreim az ÚR Jézus Krisztusban!
Mielőtt konkrétan azzal foglalkoznánk, hogy mi is történt, érdemes azt végiggondolnunk, hogy mikor, és miért ekkor történt Jézus feltámadása.
Az evangéliumok egyöntetűen arról beszélnek, hogy a sírt a hét első napján, de még kora hajnalban, a nap felkelte előtt keresték fel. A cél az volt, hogy az asszonyok a hagyományoknak megfelelően bekenjék Jézus holttestét kenettel – amelyre a páska ünnep kezdete miatt nem kerülhetett sor. Tehát még sötét van, de az asszonyok - vagy csak először a Magdalai Mária (ennek nincs különösebb jelentősége) igyekszenek a sírhoz.
A hét első napjáról van szó, vagyis vasárnapról, hiszen a páska ünnep shabbáton, magyarul szombaton volt, amely a zsidók naptár-rendszere szerint előző este az esthajnalcsillag feljövetelével kezdődött el. Jézus ekkor támadt fel, pontosabban ekkor már nincs a sírban. És ezzel kezdődik el az újszövetség, az új élet mindazok számára, akik hisznek.
Az hét első napja azonban nem csak itt jelenik meg a Bibliában. Hiszen Isten a teremtést is gyakorlatilag a hét első napján kezdte el, vagyis vasárnap. Nem véletlen, hogy Isten a teremtést így kezdte el: ”Legyen világosság!” Nem véletlen, hogy Jézus Krisztus a hét első napján támadt fel! Nem véletlen, hogy Jézus feltámadásával felragyogott nekünk az örök világosság!
Isten a hét első napján újat kezd Jézus Krisztusban. Új teremtés kezdődött el 2000 évvel ezelőtt a páskát követő vasárnapon. Jézus az első, aki feltámadt a halálból, Vele kezdődik az új teremtés. Húsvét ünnepének számunkra, keresztyének számára óriási jelentősége van. Hitünk középpontja, megingathatatlan bástyája húsvét ünnepének üzenete: Jézus feltámadt a halottak közül!
De miért olyan jelentős ez? Tényleg Jézus az első, aki feltámadt? Hiszen akik ismerjük és olvassuk az Ószövetséget, tudjuk, hogy Isten korábban is tett ilyen csodát – gondoljunk például Illés prófétára, aki feltámasztotta a súnémi asszony fiát, de gondolhatunk arra a kevésbé ismert alkalomra, amikor Elizeus próféta temetésekor megtámadják a gyászolókat, és Elizeus próféta holttestét beledobták egy nyitott sírba, mire a korábban eltemetett ember életre kelt, feltámadt.
És tudjuk, hogy maga Jézus is feltámasztott már halottakat: a betániai Lázárt, a naini özvegyasszony egyetlen fiát, és Jairus lányát is. Sőt, azt is tudjuk, hogy az apostolok idején is történet ilyen csodatettek.
Látszólag tehát nem egyedülálló Jézus feltámadása. És talán mondható, hogy az ószövetségi történetekben Isten már előkészítette Jézus működését – ezekkel a rendkívüli eseményekkel, és ha tudjuk, hogy ő képes volt feltámasztani másokat a halálból, majdhogynem elvárható lehetne, hogy Jézus feltámadjon.
Mégis más Jézus feltámadása, mint az imént említett esetek. Miért? Azért, mert a többiek esetében a földi életükbe térhettek vissza, a földi, evilági életük hosszabbodott meg. És ezt még inkább mutatja, hogy az átélt csodák ellenére ezeknek az embereknek mégegyszer meg kellett halniuk. Jézus azonban nem úgy tért vissza, mint a többiek. Mert Jézus úgy kelt föl húsvét hajnalán a sírból, hogy soha többé nem kell meghalnia. A feltámadt Jézus rendelkezik azzal a kinccsel, amelyet mi az egyházban örök életnek nevezünk. Hisszük, hogy Jézus él, és feltámadásával legyőzte a halált! Hisszük, hogy Jézusé minden hatalom mennyen és földön. Hisszük, hogy Jézus ott van a Mennyei Atya jobbján, az Őt megillető dicsőségben.
És hisszük, hogy Jézus azért támadt fel, hogy első legyen azok között, akik belépnek az Isten országába, ezáltal utat készítve mindazok számára, akik Őt követik. Jézus azért ment vissza az Atyához, hogy helyet készítsen nekünk, a mi számunkra.
Jézus az új teremtés kezdete. Isten elkezdte Jézus feltámasztásával az új teremtést, és ezt 2000 év óta folyamatosan munkálja bennünk. Jézus volt az első, aki belépett az örök életbe, és ezt azért tette, hogy mindazok, akik hisznek, akik hiszünk Jézusban, mi is bejuthassunk Isten örök országába. Mert ahogyan Jézus értünk szenvedett a golgotai kereszten, úgy a feltámadása is értünk történt. Istenünk, a mi mennyei Atyánk az Jézus feltámadásával reménységet ültet el a szívünkben. Azért, mert Jézus feltámadt a halottak közül, reménykedhetünk abban, hogy nem csak ez a földi, evilági élet létezik, hanem az az élet, amely az Istennél van, amelyet Jézus számunkra elérhetővé tett halálával és feltámadásával. Jézus feltámadása reménységet ad nekünk ahhoz is, hogy a halált más szemmel nézzük: ne úgy, mint végső elmúlást, hanem csak mint ennek a földi életnek a lezárulását, és sokkal inkább az Isten országába való belépés pillanatát. Jézus az életével, halálával és feltámadásával átdefiniálta, újrafogalmazta és átértékelte az élet és halál fogalmát. Jézus feltámadása után sem a halálra, sem az evilági életünkre nem gondolhatunk ugyanúgy, mint azelőtt.
Hasonló a helyzet, mint a viccben, amikor az egyik pápa földi élete végén megy föl a mennybe, és a Krisztus által ráruházott kulcsokkal próbálja kinyitni a menny kapuját. De bárhogyan próbálkozik is, nem sikerül. A sok próbálkozás zajára megjelenik szent Péter.
- Hogyhogy nem tudom kinyitni a zárat ezekkel a kulcsokkal? - kérdezi.
Mire szent Péter így válaszolt:
- Egy Luther nevű szerzetes lecserélte a zárat.”
Jézus feltámadt, és él. A tanítványok, ha nem is mind, de János végig ott volt, szem- és fültanúja volt Jézus haláltusájának. Látta, hogyan döfték bele Jézus halott testébe a dárdát: ha Jézus még élt volna az a döfés végzett volna vele. Jézus péntek délután, a szombati páskaünnep kezdete előtt kilehelte lelkét. Meghalt, és eltemették a sírba. De vasárnapra, a hét első napjára valami megváltozik. A sír, ahová Jézust eltemették, üres. Mária Magdolna csak arra tud gondolni, hogy Jézus holttestét elvehette valaki.
De a tanítványok utánajárnak, a sírhoz sietnek. A sír valóban üres, de János nem véletlenül írja le részletesen a lepedők helyzetét. A sírban rend van. A holttest fejére tekert kendőt gondosan összegöngyölítették, és így hagyták ott. Ha Jézus testét valóban elrabolták volna – ami kézenfekvő, emberi megoldás lenne -, akkor a rablók nem foglalkoztak volna külön a lepedőkkel, és egyáltalán nem hagytak volna maguk után rendet.
A fejkendő külön van – már nincs rá szükség. A sír üres, és János, a szeretett tanítvány levonja a következtetéseket. Így írja: látott, és hitt.
Ugyan érteni még nem értette, nem volt teljesen tudatában, hogy ami történt, annak mi a jelentősége. De Jézus feltámadása számára most már tény. Látott, és hitt.
Péter viszont teljesen más típusú ember. Heves vérmérsékletű, aki az egyik pillanatban még kész az életét is feláldozni, a következő pillanatban pedig menti az irháját. És tudjuk jól, három nappal ezelőtt, az elfogatás éjszakáján ez történt meg. Pontosan úgy, ahogyan ezt a Mester előre megmondta. Péter súlyos terhet cipel magán. Nagyon bántja, hogy háromszor is megtagadta Jézust. Talán ez a fájó seb is hátráltatja Pétert, hogy megértse, és elhiggye, mi is történt igazán. Talán ezért is érthető az első hallásra furcsa reakciójuk: miután látták, hogy a sír üres, egyszerűen csak fogták magukat, és hazamentek.
Nem rohantak a templomba, nem rohantak se barátokhoz, sem más tanítványokhoz, mondjuk Nikodémushoz, aki a zsidó Nagytanács tagja volt. Nem. Egyszerűen csak hazamentek. Mi, emberek, ilyenek vagyunk. Mi is így reagálunk Isten munkálkodására.
Hisszük, hogy élő Urunk van, aki nem csupán a távoli mennyben a trónusán ül, hanem Szentlelke által jelen van az életünkben. Itt munkálkodik körülöttünk és bennünk is. Nap mint nap megcsodálhatjuk, mennyi jóval megáld bennünket, és mennyi mindennel hat ránk, hogy Őrá figyeljünk, vele foglalkozzunk, hozzá mérjük az életünket. Szól hozzánk – lehet, hogy a templomban az ének szavain, az imádságon, vagy az igén keresztül. Isten szól, de ha mi el vagyunk foglalva saját magunkkal, ha lekötnek a saját gondolataink, a saját problémáink, a saját nehézségeink, a küzdelmeink, akkor nem tudunk Istenre figyelni, nem vagyunk képesek arra, hogy Istennel foglalkozzunk. Akkor vakká leszünk Isten munkáira, és úgy járunk, mint Péter, aki az üres sírt látva egyszerűen csak hazasétál, és semmit nem ért abból, amit Isten munkált, és amit Jézus háromszor is mondott, hogy a harmadik napon feltámad. Jézus, amikor megjelent a tanítványoknak, az evangéliumok azt is őszintén leírták, hogy szemükre vetette keményszívűségüket. Mégsem zavarta el őket, hanem megerősítette őket elhívásukban, és ezekre a keményszívű, gyakran csetlő – botló tanítványokra bízta az evangéliumot, hogy hirdessék minden embernek minden nép között.
A sír üres, Jézus él. Levonhatjuk mi is a következtetéseket. Isten munkálkodik, szól hozzánk, hogy Rá bízzuk életünket, és mi is beléphessünk a mennyek országába. Ámen!