|
|
|
Prédikáció 2007. febr. 18-án
AZ ATYA, FIÚ, SZENTLÉLEK NEVÉBEN! ÁMEN!
50 - Esto mihi / Lk 18, 31 - 43 / 1 Kor 13, 1 - 13 / 2007-02-18
Böjt felé igaz megtéréssel - Vakságból Isteni bölcsességre!
Ám. 5, 21 - 24:
(21) Gyûlölöm, megvetem ünnepeiteket, ünnepségeiteket ki nem állhatom!
(22) Ha égõáldozatot mutattok be nekem, vagy ételáldozatot, nem gyönyörködöm bennük. Rá se tekintek a békeáldozatra, melyet hízlalt állatokból mutattok be!
(23) Távozzatok elõlem hangos éneklésetekkel, hallani sem akarom lantpengetésteket!
(24) Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bõvizû patak!
Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Sokunk számára idegennek tûnhetnek ezek a mondatok. Istenünktõl olyan kemény szavakat hallhatunk, amilyenekhez nem vagyunk hozzászokva. Ha Isten szól, akkor nem azt várjuk, hogy ilyen keményen és indulatosan szóljon, hanem finoman és szelíden, szeretettel és türelemmel.
Érdemes felidézni csak az igéket külön, hogy érezzük azt az indulatot, amely Istenünkkel kimondatja ezeket a mondatokat:
Gyûlölöm, megvetem, ki nem állhatom, nem gyönyörködöm, Rá se tekintek, Távozzatok elõlem, hallani sem akarom!
Nagyon kemény szavak ezek. Ha egy ember ilyet mondana egy embertársának, jogos lenne, ha megsértõdne miatta. Ám ezt most Istenünk mondja, és nem csak az akkor élt zsidóságnak, hanem nekünk is, mai keresztyéneknek.
Múlt vasárnap hallottuk az apostoli üdvös tanácsot: Zsid. 3,15: Ma, ha az õ hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket (...)!
Ha Isten nem olyan igét ad nekünk, amilyet vártunk, ha nem azt kapjuk Tõle, amire számítunk, akkor sem szabad visszavonulnunk, nem szabad megkeményedett szívvel hátat fordítanunk Istenünknek. Még akkor sem, ha ilyen kemény feddést kapunk Istentõl.
Ha emberektõl valamilyen negatív kritikát kapunk, azt nehezünkre esik elviselnünk. Én magam is felismertem magamban, hogy bár szeretettel veszem, ha véleményt nyilvánítanak rólam, vagy a szolgálatomról, mégis nehezen tudom elviselni a negatív kritikát. Bizonyára nem vagyok ezzel egyedül. És emellett egyre igazabbnak érzem és gyakran megtapasztalható Jézusnak a Hegyi Beszédben mondott szavai az ítélkezésrõl, a szálka és a gerenda példájáról, hogy a másik ember hibáit sokkal hamarabb észrevesszük, és kimondjuk, mint a sajátunkét. De ha valaki nekünk teszi szóvá a hibánkat, akkor megsértettek minket, belegázoltak a lelki világunkba, összetörtek minket és ellenségeinkké váltak! Pedig csak segíteni akartak, hogy javuljunk és fejlõdjünk.
Nem szabad hátat fordítanunk egymásnak. Mindnyájunknak megvannak a maga hibái, tévedései és mulasztásai. Mi, keresztyének, Krisztusban testvérek tehetjük meg azt, hogy egymásnak segítünk, ha mi tudunk egymással egészséges és testvéri módon kritikát gyakorolni és kritikát elfogadni, akkor ezzel példát adhatunk a körülöttünk élõk számára, elõsegítve a kommunikációt, az egészséges beszélgetést, amelyre manapság oly nagy szükség van.
Ugyan ez igaz az Istennel való viszonyunkban is. Csak akkor várható lelki fejlõdés, hitbeli erõsödés, hogyha Istentõl elfogadjuk az isteni diagnózist, ha Isten iránti bizalommal elfogadjuk azt, hogy arra van szükségünk, amit Istenünk ad nekünk.
Ebbõl következik az, hogy önvizsgálatot kell tartanunk: mivel érdemelhettünk ki ilyen kemény szavakat?
Ámósz próféta idejében a súlyos kritikát kiváltó helyzet a hétköznapi és az ünnepi élet erõteljes szétnyílása okozta. Az akkori táradalomban egyre jobban eltávolodott egymástól a szegények és a gazdagok rétege. Az egyre vagyonosabbé lett gazdagok a jóléti helyzetükbõl kifolyólag nem törõdtek a szegényekkel, nem segítették és támogatták õket, ami az Isten által elrendelt törvénybeli kötelességük lett volna. Ugyanakkor a szokásos vallási élet haladt tovább a aga medrében, mintha semmi nem változott volna. Olyanná változott a helyzet, mintha az emberek hétköznap élték volna bûnös, önzõ életüket, az ünnepnapon pedig elmentek a templomba, hogy megnyugtassák a lelkiismeretüket.
Isten azonban megítéli ezt. Mint ahogy nem csak a rítusokban, a vallási életben kell zsidónak lenniük a zsidóknak, úgy nekünk, keresztyéneknek sem szabad az Istent és a hit dolgait csak a vasárnapi istentiszteletre korlátoznunk. Ez olyan lenne a részünkrõl, mintha Istent bezárnánk a templomba, és akkor mennénk Hozzá, akkor foglalkoznánk az Úrral, aminkor azt mi úgy gondoljuk.
Jogos Istentõl a kemény szó. Ha így gondolkodunk, igaza van az Úrnak, hogy az ilyen álnok szívvel bemutatott áldozatból nem kér. Ha tovább folytatja az ember a gonosz útját, akkor semmi értelme nincs annak, hogy bûnéért jóvátételi áldozatot mutasson be. Ha az életünkön semmit nem vagyunk hajlandóak változtatni, ha nem vagyunk hajlandóak megtérni, akkor mi magunk zárjuk ki Istenünk munkálkodásának lehetõségét az életünkbõl. Így pedig értelmét veszíti az Istentisztelet.
Istenünk kemény szavai kijózanítóak. Ha megkeményedik a szív, nem feltétlenül a szép, simogató szavak lágyítják meg. Isten olyat mond, úgy szól, hogy észhez térjünk, megkeményedett szívünk páncélja mögött elgondolkozzunk és megtérjünk.
Ebben az igeszakaszban azonban nem csak a kemény ítélet szavai hangzanak. Az utolsó mondat - (24) Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bõvizû patak! - már Istenünk életeket megújító akaratát fejezik ki. A törvénytelenség helyett a törvényesség útjára kell lépni. Az Isten igazsága és törvénye, mint Isten élõ szava, Isten élõ és ható igéje szerint folyjék az életünk. Ne csak a vallási életünk, ne csak a vasárnapunk, az istentiszteleten való magatartásunk feleljen meg Isten törvényének és elvárásainak, hanem a teljes életünket kell Istenünk akaratának alárendelnünk.
Ebben kapcsolódnak ehhez az ószövetségi igéhez az újszövetségiek. Jézus bejelenti tanítványainak, hogy felmegy Jeruzsálembe. A rá váró halál az az Istennek tetszõ igazi áldozat, amely megtisztítja a vallást, amely lehetõvé teszi, hogy Istenünket az elvárásainkkal és elképzeléseinkkel szemben megismerjük a maga valóságában. Az értünk bemutatott áldozat mutatja meg ezeknek a kemény szavaknak a súlyát: mert Isten a bûneinkért az ítéletet saját Fián hajtotta végre. Mennyei Atyánk komolyan veszi a bûneinket és annak következményét is. A mi üdvösségünk érdekében áldozta fel saját Fiát, hogy bûneinkbõl megtérve és megtisztulva a mi életünkben is Isten törvénye és igazsága áradjon.
Ennek megvalósulásáról pedig a szeretet himnusza, az 1Kor 13 ad példát. A szeretet nem a mi szeretetünk, hiszen az töredékes és fogyatékos. Istenünk legnagyobb és legdrágább lelki ajándéka az, hogy a szívünkbe árasztja szeretetét, hogy ezzel az Isteni, Istenünktõl érkezõ szeretettel szeressük egymást, betöltve ezáltal a törvényt.
Noé idejében Istenünk az emberiség bûneiért az egész világot özönvízzel árasztotta el, hogy véget vessen a bûnös életeknek. Jézus Krisztusban most az Isten igazsága és törvénye árad, mint az örök élet vizének folyója, hogy aki abban megtisztul, az megláthassa az Istent, és részese lehessen az igazi, Istennek tetszõ Istentiszteletben az Isten örök országában. Ámen!
|
|
|
