1%

Luther egyház - képe

Mottó:

1Pt. 2,9

Ti azonban választott nemzetség, királyi papság,

szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe,

hogy hirdessétek nagy tetteit annak,

aki a sötétségből az ő csodálatos

világosságára hívott el titeket.

1.Mielőtt arra térnék rá, hogy Luther miként gondolkozott az egyházról, érdemes a Bibliában utána néznünk annak, hogy milyen sokféleképpen fejezi ki az Írás az Isten és népe kapcsolatát.

Talán a leggyakoribb kép, amely az Ószövetségben és az Újszövetségben egyaránt megtalálható, az, amikor Isten úgy beszél a népével való kapcsolatról, mint a vőlegény és a menyasszony kapcsolatáról.

Jézus a gyülekezetről úgy szól, mint a Jó Pásztor hangjára hallgató, és őt követő juhokról, bárányokról.

Pál apostol az élő testhez hasonlítja az egyházat, amelynek feje a Krisztus, és tagjai a keresztyén gyülekezeti tagok.

Péter apostol a keresztyénekről, mint élő kövekről beszél, amelyekből a lelki háznak, az egyháznak kell felépülnie. Hasonlóképpen írja Pál a korintusi gyülekezethez:

1Kor. 3,9: Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.

Szinte megdöbbentő olvasnunk a Bibliában, amikor Pál a leveleiben az egyes gyülekezeteket említve szentekről ír. Például:

Fil. 4,21 -22: Köszöntsetek minden szentet a Krisztus Jézusban. Köszöntenek titeket a velem levő testvérek. Köszöntenek titeket a szentek mind, főként pedig a császár udvarából valók.

Megfontolandó, hogy a Biblia képei mind arról tanúskodnak, hogy a gyülekezet, ill. az egyház nem önálló, független társulások, hanem létük, tartalmuk teljes mértékben Krisztustól függ. Ha nincs, aki eljegyezzen egy lányt, akkor nincs sem vőlegény sem menyasszony. Ha nincs Jó Pásztor, akkor a juhok teljesen szétszélednek. Ha nincs Fő, ha hiányzik a Fej, akkor ott teljes a fejetlenség. Élő kövek híján nem lelki ház, hanem csak egy épület épül fel.

Az egyháznak szüksége van Krisztusra. Nélküle semmit sem tudunk tenni. (Jn 15, 5) Krisztus teszi az egyházat egyházzá, a holtat élővé, a passzívat aktívvá, Ő teszi helyre az életünket az egyház közösségébe állítva.

S amikor Pál az egyház tagjait szentnek nevezi, ezt nem azért, teszi, mert a gyülekezetek tagjai erkölcsi értelemben véve szentek voltak. A szent arra vonatkozik, akit Isten elhívott, kiválasztott és elválasztott ebből a világból a maga számára. Nem az a szent, akit emberek, vagy gyülekezet, vagy egyház szentnek nevez, és szentnek tart, hanem az a szent, aki Isten tulajdona lett.

2. Luther Márton ennek szellemében nyilatkozott mindig az egyházról. Lutherről, azt gondolom, mindenki tudja, hogy szerzetes, pontosabban Ágoston rendi szerzetes volt. Erfurt városában lépett be 1505-ben a kolostor kapuján, a következő évben teszi le az szerzetesi hármas fogadalmat (a szegénység, az egyházi felsőbbségnek való engedelmesség, valamint a cölibátus magtartása); majd 1511-ben kerül a wittenbergi ágostonosokhoz.

De mindez csupán féligazság. Luther szerzetes volt, de nem csak az. Talán éppen a katolikus ellenreformáció hatására terjedt el a köztudatban, hogy Luther szerzetes. Azt már kevesen hangoztatják, hogy Luthert 1507-ben pappá szentelték, tehát Luther római katolikus pap volt. És arról egyáltalán nem szokás beszélni, hogy Luther teológiát tanult, és a Szentírás doktora lett, teológiai tanár, aki a wittenbergi egyetemen tanította a hallgatóknak a Szentírást. Tehát nem önjelölt reformátorról van szó, aki fel akarta forgatni a világot, hanem tudós teológusról, aki a saját korában elsőként tájékozódott a Szentíráson.

Ennek fényében kell látnunk azokat a gondolatokat és fogalmakat, amelyeket Luther a Szentírás alapján használt.

3. Az Apostoli Hitvallásban vasárnapról vasárnapra megvalljuk: hiszem az egyetemes anyaszentegyházat; illetve a Níceai – Konstantinápolyi Hitvallásban, amely szintén egyetemes keresztyén hitvallásunk, az egyházat így jellemzi: hiszem az egy, szent egyetemes, és apostoli egyházat. Egy egyház? Egyetemes egyház? Anyaszentegyház? Mintha a hitünk és a valóság teljesen ellent mondana egymásnak. Hiszen nincs egy egyház, mert mi keresztyének, vasárnapról vasárnapra külön templomban imádjuk a Krisztust, külön szervezet vagyunk, egymástól külön intézzük az ügyeinket. Viszont akkor miről van szó a hitvallásban?

Luther tanítása nyomán ezért használjuk az ecclaesia visibilis, és ecclaesia invisibilis fogalmakat. Vagyis Luther megkülönböztette egymástól a látható, és a láthatatlan egyházat. A látható egyház a gyülekezet, amelybe mindenféle ember beletartozik. De a láthatatlan egyház tagjai azok, aki igazán hívők, megtértek és újjászülettek. Ami fontos: mindegyik egyház. A kettőt meg kell különböztetni, de nem lehet egymástól szétválasztani. Az egyházba nem csak szentek, nem csak igazak, nem csak tökéletesek tartoznak. Az egyház a bűnösök egyháza. Nem azért megyek templomba, mert igaz vagyok, hanem mert Jézus Krisztusra van szükségem: az Ő bűnbocsátó kegyelmére, vigasztaló igéjére, és a hitemet erősítő szentségekre.

4. Ebből következik az egyház definíciója – az Evangélikus Egyház Hitvallási Irata, az Ágostai Hitvallás szerint:

Est autem ecclesia congregatio sanctorum, in qua evangelium pure docetur et recte administrantur sacramenta”

Magyarul: Az egyház a szentek gyülekezete, ahol az evangéliumot tisztán tanítják, és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki.

A következtetés nagyon fontos: nem a gyülekezeti tagoktól, vagy az egyháztagoktól lesz egyházzá az egyház, és nem is a gyülekezeti tagok hitétől, vagy annak nagyságától és erejétől, hanem Krisztustól, az igéjétől, és a szentségektől, amelyeket Luther nagyon találóan a látható igéknek nevez. Egyház ott van, ahol az igékben és a szentségek által Krisztus jelen van és munkálkodik.

Innét érthető igazán, hogy az evangélikus és református istentisztelet középpontjában, a leghangsúlyosabb helyen van az igehirdetés, valamint ehhez kapcsolódóan a szentségek kiszolgáltatása, a keresztség, és az úrvacsora.

5. A reformátori gondolkodásban előrevivő és meghatározó volt az egyetemes papság elve – éppen a mottóként idézett péteri levél alapján:

1Pt. 2,9: Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.

Péter apostol ezt nem egy adott gyülekezet lelkészeinek írta, hanem az egész gyülekezet közösségének. Nem a lelkipásztorok és a prédikátorok, hanem a gyülekezet egésze a választott nemzettség, és a királyi papság. Az, hogy az egyházban az igehirdetés szolgálatát és a szentségek kiszolgáltatását Isten által elhívott, a teológia által felkészített, a gyülekezet által elfogadott és beiktatott lelkész végzi, ez csupán a jó rend érdekében van. Pál sem engedett bárkit erre a speciális, és nagy felelősséggel járó tanítói szolgálatra, hanem erre alkalmas és megbízható embereket kellett keresni, és felkészíteni őket a szenteknek való szolgálatra.

És mégis, a szolgálat nem csak az apostolok sajátja volt. Az Újszövetséget tanulmányozva nagyon sokféle szolgálatra lelhetünk. De elegendő a mindnyájunk által nagyon jól ismert missziói parancsot idézni:

Mt. 28, 18 – 20: Jézus így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében,tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

Nyilvánvalóan ez a Nagyon fontos és hangsúlyos krisztusi parancs nem csak a 12 tanítványnak szólt, hiszen akkor ma ki hirdetné az igét, ki keresztelne és ki tanítana? Ez a parancs, a missziói parancs az egyháznak, Krisztus Egyházának, vagyis nekünk szól. Krisztus most ránk parancsol, nekünk parancsolja meg azt, hogy Őt prédikáljuk, és az embereket az Ő tanítványaivá tegyük.

6. Luther számára az egyház sohasem a kiváltságosokat, a különösen szenteket jelentette. Nem ragadt benn a láthatatlan egyház dimenziójában. Saját magát sem tartotta többnek sem azért, mert tanult ember, sem pedig azért, mert ő indította el azt a lavinát, amelyből végül reformáció kerekedett. Luther nagyon szerette az egyszerű embereket, és szolgálatából, tanításaiból az emberek iránti szeretete és alázata sugárzik. Az egyik példa az Asztali beszélgetések feljegyzéseiben található, amikor Luther a jó prédikátor tulajdonságait sorolja fel:

„A jó prédikátornak ezeket a tulajdonságokat és erényeket kell fölmutatnia: először is, helyesen és igazul tudjon tanítani; másodszor, jó feje legyen; harmadszor jól forgassa a nyelvét; negyedszer jó hangja legyen; ötödször jó emlékezőtehetsége legyen; hatodszor tudjon elhallgatni; hetedszer bizonyos és buzgó legyen az ő dolgában, nyolcadszor életét, vagyonát és jó hírét se vonakodjék érte feláldozni. Kilencedszer: tűrje bárkitől a zaklatást és az ütlegeket.”

Erasmus Alberusnak, aki a fejedelem előtti prédikációra készült, ilyen tanácsokat osztogatott:prédikációid mind igen egyszerűek legyenek, s ne a fejedelemre hanem az értetlen, egyszerű, faragatlan emberekre nézz, bármilyen legyen is a fejedelme köntöse. Én ha prédikációimban Philipp Melanchthonra, s más doktorokra tekintenék, semmi jó nem sülne ki belőle; hanem az én igen egyszerűen prédikálok, a tudatlanoknak, és abból érthet akárki. Ha tudok is görögül, héberül és latinul, mindezt akkorra hagyom, amikor tudósokkal van találkozásom, s akkor úgy kanyarítjuk a szót, hogy még az Úristen is elálmélkodik rajta.”

Érződik Luther szavain, hogy minden a gyülekezetért, a gyülekezetek egyes tagjaiért történik.

A másik példa az egyházi vizitáció, amelyet többedmagával az 1520-as évek második felében végzett. A tudós professzor számára nagyon fontos volt, hogy a tényleges egyházi viszonyokat lássa, a gyülekezetek lelki életét, a lelkészek, prédikátorok tudását, igeszerűségét. Ennek lett a gyümölcse két hitvallási iratunk is Luther tollából: a Kis Káté, és a Nagy káté. Ez előbbinek a Luther Által írt előszavából idézek:

Ennek a káténak vagy keresztyén tanításnak ilyen rövid, világos, és egyszerű alakban való megírására az a siralmas helyzet kényszerített és ösztönzött, amelyet nemrégen, mint egyházlátogató tapasztaltam. Istenem! Mennyi nyomorúságot láttam: az egyszerű ember különösen faluhelyen, semmit sem tud a keresztyén tanításból, és sajnos, sok lelkész is nagyon készületlen és alkalmatlan a tanításra. És ezeket hívják keresztyéneknek, ezek vannak megkeresztelve, és élnek a szentségekkel, pedig sem a Miatyánkot, sem a Hiszekegyet, sem a Tízparancsolatot nem tudják.”

Vegyük észre: Luther nem csak siránkozik az egyház keserves állapotán, hanem tanítást adott a lelkészek és a gyülekezeti tagok kezébe! Tanítja az egyházat, hogy valóban egyház legyen. Hogy ne csak a látható, a bűneivel küszködő egyháznak legyen tagja, hanem a láthatatlannak, amely a Krisztus teste.

7. Luthernek az egyházról alkotott képét és gondolatait még tovább lehetne sorolni, de most Luthernek az eddig elhangzott gondolatai alapján próbáljuk meg levonni magunk számára, a 2004-ben élő egyház számára a következtetést:

Mint egyháznak, szükségünk van arra, hogy elsőként az Úr Jézus Krisztussal való kapcsolatunkban erősödjünk meg. Isten ezért ajándékozta nekünk az egyházat. A német nyelvben az istentisztelet szava nagyon elgondolkoztató: Gottesdienst, Isten – szolgálat, vagyis az az alkalom, amikor Isten szolgál nekünk. Teszi ezt az ige hirdetésében, és a szentségekben, hogy meg jobban megismerjük Őt, és még mélyebb legyen a hitünk. Az egyházban ébreszti fel bennünk a missziói felelősségünket, hogy mindazt, amit eddig Tőle kaptunk, azt másokkal is megosszuk. Az egyházban tanít, az egyházban nevel, az egyházban szentel meg minket, hogy életünk az Ő tetszése szerint formálódjék.

Krisztus nagy parancsot hagyott ránk, amelyet meg kell tanulnunk a magunkénak éreznünk. Felelősséggel tartozunk azokért az emberekért, akik nem ismerik Krisztus megváltását, és kegyelmét. Felelősséggel tartozunk az egyházon kívül élők iránt, mert ők a mi életünket látva nemcsak rólunk, hanem az egész egyházról gyakorolnak kritikát.

Végezetül álljon itt Luther Kis Kátéjából a harmadik hitágazat magyarázata:

Hiszem, hogy a saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem Őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott el engem az evangélium által, Ő világosított meg ajándékaival, Ő szentelt meg és tartott meg az igaz hitben, ahogyan a földön élő egész egyházat is elhívja, gyűjti, megvilágosítja, megszenteli, és Jézus Krisztusnál megtartja az egy igaz hitben. Ebben az egyházban nekem és minden hívőnek naponként minden bűnt bőséggel megbocsát, az ítélet napján engem és minden holtat feltámaszt, és nekem minden hívővel együtt örök életet ad. Ez így igaz!

Ámen!