1%

REFORMÁCIÓI ELŐADÁS - CSÁKVÁR, 2012. okt. 31.

1Kor. 14,40
Azonban minden illendően és rendben történjék.

Ünneplő gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
495 évvel ezelőtt épp a napi napon, október 31-én Luther Márton, katolikus pap, ágoston rendi szerzetes, és a wittenbergi egyetem doktora, aki egyébként idén ebben a hónapban 500 éve lett a Szentírás doktora, kiszegezte az egyházról, az evangéliumról és a bűnbocsánatról vallott nézeteit, 95 tételben összefoglalva. Ez volt az a pillanat, az a vitorla, amelybe a Szentlélek szele belekapaszkodott, hogy az Egyház hajóját visszairányítsa az eredeti áramlatba, hogy újra jó irányba, a megfelelő cél felé haladhassunk.
A reformáció kétségkívül sok változást hozott az egyház életébe. Luthert minden követőjével együtt kiátkozták, mert nem volt hajlandó behódolni az egyházi vezetésnek, és az engedelmességi fogadalmának ellenére nem vonta vissza felsőbb utasításra a nézeteit. Az egyház kéttészakadt, illetve a reformáció alapja lett az egyházban történt további szakadásoknak. A reformáció hatással volt a politikára is. Németországban a protestánssá lett fejedelmek többé nem vettek részt az uralkodó V. Károly császárral együtt közös misén, továbbá megszüntették az addig Rómának fizetett tized kifizetését is.
Svájcban a reformáció szellemében a városi tanács törvényeket és határozatokat hozott, amelyekben szabályozták polgári élet különböző területeit. A reformáció hatással volt a gazdasági életre, az oktatás fejlődésére, és még sok mindenre, amelyek ismertetését ez ennek az előadásnak a keretei nem tesznek lehetővé.
A reformációnak, az evangélium újra felfedezésének fontos része lett a szabadság. Az a szabadság, amelyet nagyon könnyen félre lehet érteni. Többet közt ennek a félreértésnek volt köszönhető Németországban több parasztfelkelés, melynek során a parasztok fellázadtak uraik ellen, mert szabadok akartak lenni.
Ám az a szabadság, amelyről Luthert a szószékről prédikált, és az írásaiban írt, nem ez volt. Luther a lelki szabadságot a saját maga életében akkor tapasztalta meg, amikor megtért, az úgynevezett torony-élmény, amikor a Római levelet olvasva felismerte, hogy Isten nem ítélni és kárhozatba sújtani akar minket, hanem megmenteni. Ezért adta értünk, a mi bűneinkért a saját Fiát, Jézus Krisztus Urunkat a keresztfára.
És éppen ezért a megigazulásunkban, azaz, hogy Isten minket a fiának fogadjon és az üdvösség ígéretét nekünk adja, ezért nem a mi teljesítményünk számít. Nem az számít, hogy mennyi pénzt teszünk a perselybe, nem az számít, hogy hányszor megyünk templomba, és mennyiszer imádkozunk. Nem az számít, hogy milyen és mennyi egyházi szolgálatot vállalunk, hogy palást, vagy Luther-kabát van-e rajtunk. A megigazulásunkban egy számít: hiszünk-e Jézus Krisztusban? Hisszük-e, hogy értünk Jézus szenvedett és halt meg, és hisszük-e, hogy Jézus a feltámadásával diadalt aratott a halál felett, megnyitva előttünk a mennyország kapuját? Ez a reformáció alaptanítása: Istenünk, a mi Mennyei Atyánk a Szentírás alapján Krisztusért, kegyelemből, hit által igazít meg minket.
Ez az az alap, amelyre kell, hogy épüljön az egész egyházi szolgálat, és a hívő keresztyének élete.
Előadásomnak a Reformáció és a rend címet választottam. Hogy miért? Néhány hónapja a havonként megtartott lelkészgyűlésünk előadója idézte egy zsidó tábori lelkész véleményét a lelkigondozásról: a zsidók nem tudnak mit kezdeni lelkigondozással. Nekik ott vannak a törvényeik. Azokat meg kell tartani, és akkor az ember élete rendben van. Nincs szüksége lelkigondozásra.
Személy szerint nem teljesen tudok egyetérteni ezzel a gondolattal, azért a mondatai elgondolkoztatóak. A szabadság, a kegyelem sokszor elfeledteti velünk, hogy nekünk is vannak törvényeink. A szabadság és a kegyelem elfeledteti, hogy kötelezettségeink is vannak. Amikor kegyelemről és szabadságról beszéltem, a megigazulásról van szó. A megigazulás és a mennybe való bejutás, az üdvösség elérése nem ugyanaz.
Gondoljunk Jézusnak a példázatára, amikor királyi székébe ülve elválasztja egymástól a juhokat és a kecskéket. A juhokat megdicséri és behívja a mennybe, a kecskéket pedig a kárhozatba küldi, a juhok és kecskék között pedig csak annyi a különbség, hogy cselekedték-e a jót, vagy sem.
Elfeledkezünk arról, hogy a keresztyénség nem csak a szív belső meggyőződésének kell lennie, hanem az egész életünk minden területére hatással kell lennie. A szavainkra, a cselekedeteinkre, a döntéseinkre és a kapcsolatainkra.
Ha a hitünk, azaz a kapcsolatunk az Úrral rendezett, akkor ez kihat az egész életünkre. Ám ez fordítva is igaz: az életünk rendezetlensége utal arra, hogy az Úrral nem rendezett a kapcsolatunk.

Rend a kapcsolatokban
Mai világunk egyik legnagyobb ellensége a liberalizmus. Nem, hallgatható el az a tény, hogy a reformációi szabadság értelmezés egyik torszülöttje a liberalizmus. Látjuk a világban az emberi kapcsolatok károsodását: valami nagyon elromlott. Egyre több a válás, egyre gyakoribb az élettársi kapcsolat a fiatalok között. Egyre több olyan gyerekkel találkozunk hittanórán is, akiknél nincs rendezett családi háttér. Mindig más az apuka, mindig más az anyuka. Közben a gyerekek sérülnek a legtöbbet, mert nem látnak biztos és egészséges anyaképet és apaképet. Nincs reális családképük, ami alapján majd a saját családjukat berendezhetnék. És csodálkoznak a pedagógusok, hogy olyan sok baj van az iskolában a gyerekekkel? Nem, ők csak a tünet, a visszajelzés: jelzik, hogy otthon nagy baj van.
A párkapcsolatokban a fogyasztói szemlélet dívik: mindenki lecserélhető. Ha valami nem tetszik, akkor menj el, vagy én hagylak el. Majd jön más, lesz más. Hiányzik az elköteleződés: a kapcsolatokban az önzés, az egyén a főszereplő, s ezzel együtt az egyén személyes élvezeteinek a kielégítése. A párkapcsolatok ezért egyre jobban eltárgyiasodnak: a másik ember nem önmagáért, hanem magam miatt kell: csak egy tárgy, egy eszköz a másik, hogy én jól érezhessem magam.
Hiányzik a rend a hétköznapi emberi kapcsolatokból is. Az emberek egyre jobban bezárkóznak, elfordulnak egymástól. Egyre jobban hiányzik a bizalom, az őszinte, feltétel nélküli, viszonzást nem váró szeretet. Igaz ez a szomszédokra, a munkatársi kapcsolatokra. Nincs közösség, csak az egyén, aki csak a maga érdekeit tarja szem előtt.

Rend az egyházban
Egy olyan világban, amelynek csak egy kis szeletét vázoltam fel, az egyháznak óriási lehetősége lenne, hogy megmutassa magát. Óriási lehetősége lenne, hogy megmutassa, felmutassa azt, amit Jézus így fogalmazott meg: "De közöttetek ne így legyen!"
Hadd olvassam fel pontosan, mit is tanított nekünk Jézus: Mt. 20,25-28-ban:
De Jézus magához hívta tanítványait, és ezt mondta: "Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért."
Az egyház feladata, hogy megmutassa azt az értékrendet, amelyet Jézustól kaptunk, és amelyet nekünk is gyakorolnunk kell – elsősorban magunk között, másodsorban pedig kifelé. Az a hatalom, az az erő, amit Jézus az egyházra hagyott, a szeretet és a megbocsátás.
Ez következik mindabból, amit a reformációban őseink felfedezhettek és számunkra örökségül adtak: Isten megbocsátott nekünk Jézus Krisztusért. Ezért nekünk is ez a feladatunk, hogy bocsánatot kérjünk és egymásnak szívesen megbocsássunk. A Hegyi Beszédben a Miatyánk után rögtön így folytatja Jézus:
Mt. 6,14-15: "Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket."
Mit is jelent ez a gyakorlatban? A párkapcsolatokban tudnunk kell, hogy nincs tökéletes házastárs, mert tökéletes ember sincs. Továbbá ha én magam is csak abból élek, hogy Isten megbocsátott nekem, akkor nekem is meg kell bocsátanom a páromnak. Ez jelzi azt, hogy számomra fontos ő, fontos a személye, és fontos számomra a vele való kapcsolat. Fontos a megbocsátás a hétköznapi kapcsolatokban is. Ha hiányzik belőlem a megbocsátás, akkor a többi ember önteltnek, felsőbbrendűnek tart, ez pedig nem segíti, hanem inkább gátolja az emberi kapcsolatokat és a közösség épülését. Ha nem tudok bocsánatot kérni és megbocsátani, ez nem az erőnek a jele, hanem épp a gyengeségé. Aki erős, az képes arra, hogy belenézzen az embertársai szemébe, és őszintén vegyen részt az emberi kapcsolatok építésében.

Reformáció és rend
A rendet illetően sok tanulnivalónk van még. Ilyen értelemben is igaz az ilyenkor sokat emlegetett mondás: ecclesia semper reformanda, az egyháznak mindig reformációra van szüksége. Visszatérni a reformátori alapokhoz, az evangéliumi gyökerekhez, hogy az egyház fája szép terebélyesre felnőjön és ízletes gyümölcsöket teremjen az Isten dicsőségére. Isten Szentlelke legyen velünk és munkálkodjék bennünk, ő tegyen minket rendbe, hogy "minden illendően és rendben történjék." Ámen!